Mohácson virágzik a busó-kultusz
Mik ezek?
XRosta Endre szerint már nem sokáig tart a hideg tél. A mohácsi fiatalember erre azért esküszik olyan biztosan, mert maga is mindent megtett azért, hogy mielőbb tavaszodjon. Vagy száz busóálarcot faragott ki a műhelyében, ezekben egész keddig ijesztegetik Mohácson a rossz időt.
Busónak lenni nem könnyű
Farsang utolsó hétvégéjén minden évben negyven-ötvenezer ember utazik a városba azért, hogy a busókkal együtt temesse el a telet.
„A busók ilyenkor fűzfából faragott, jellegzetes színekkel megfestett álarcaikban, kereplőkkel, kolompokkal vidámkodnak – mondta Rosta Endre, maszkfaragó. – Az elmúlt években ez szinte divat lett. Turisták is sokan jönnek és busóból is egyre több van. Tavaly, már több mint 550 busó vonult fel Mohácson."
Azt tartják, akit egy busó megölel, az szerencsés és egészséges lesz egész évben. Az ijesztő maskarák ugyanis nemcsak a hideget, de az ártó szellemeket és a szerencsétlenséget is távol tartják. Busónak lenni nem könnyű, nem elég ugyanis az ijesztő ábrázat és az állatszőrök, mohácsinak is kell lenni hozzá. Ráadásul a maszkokat is évszázados hagyományok alapján készítik, egyre többen.
„Az én egész életemben szerepe volt a busójárásnak – mondta Rosta Endre. – Gyerekként féltem tőle, fiatalként élveztem a forgatagot, aztán húsz évesen ráébredtem, hogy több ez szokásnál: hozzám tartozik. Sokan vannak ezzel így, elkezdenek faragni, aztán abbahagyják. Nekem is meg kellett érnem, hogy megértsem: ez az őseim öröksége. Egy olyan ünnep, ami állandó értéke a mohácsi embernek.
Amikor ezt felismertem, megkerestem a még élő mestereket, hogy amit engednek, elleshessek tőlük. Nem minden fogást mutattak meg, de ez nem is baj. Tizenhárom év alatt sokat tanultam magamtól is. Régen is úgy volt, hogy a parasztemberek télen nekiláttak és faragtak maguknak egy maszkot. Ha már felismerték őket benne, a következő évre újat csináltak. Az álarc csak addig álarc, amíg elrejt. Ezt régen komolyan vették és pont ezért nagyon sokféle maszk készült."
Abban mindegyik megegyezik, hogy aszimmetrikus, fából készül, kézzel, vésőkkel faragják, állatvérrel festik, állatszőrökkel, kóccal és kenderrel díszítik. A foguk és a szemük fehér és általában ijeszőek ugyan, de mosolyognak. Hiszen csak a telet kell elijeszteni, a tavasznak örülni kell.
„Nemsokára népi iparművész leszek, a maszkjaimat régóta zsűriztetem. Egyelőre azonban ez csak hobbi, amúgy úszómester vagyok a mohácsi uszodában. Persze örülnék, ha mielőbb eljönne az az idő, amikor már annyi maszkot kell faragnom, hogy választanom kellene. Nem lenne kérdés, mit választanék. Nagyon szeretek faragni, és így tehetek is valamit a hagyományaink őrzéséért."
Kik azok a sokácok?
A sokácok katolikus vallású horvátok, akik a 16. században, a török hódoltság idején települtek Magyarországra. Főként az elnéptelenedett déli vidékekre, legtöbben Mohácsra és környékére. A sokácok legismertebb népszokása a busójárás, ami egyedülálló Magyarországon és csak Mohácson hagyomány. Eredetére az egyik magyarázat az, hogy a Mohács-szigetre menekült sokácok rettentő maszkokban, kereplőkkel nagy zajt csapva ijesztettek a törökökre, akik el is menekültek. A többség szerint azonban egyszerű télűző sokác szokás, ami itt nyerte el végleges formáját. Az első busó jelmez ugyanis jóval a török idők után készült.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. busójárás 2010 febr11-16 2009. december 3. 08:23
rosta endre busómaszfaragó népi iparművész 2010 busójárás február11-16 bövebb infó www.rostaendre.hu--- mohács.hu
-
7. busójárás mohács 2009. november 20. 08:02
www.rostaendre.hu rosta endre busómaszkfaragó népi iparművész mohács mühely temető utca 24 nyitott látványműhely. 2010 busójárás febr 11-16
-
6. BUSÓMASZKFARAGÓ 2009. október 1. 08:04
VILÁGÖRÖKSÉG RÉSZE LETT A MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS FEBRUÁR11-16 BUSÓK FÖLDJÉN BOROK ÚTJÁN www.rostaendre.hu
-
5. busómaszkfaragó 2009. szeptember 29. 22:10
busók földjén borok útján Mohácsi BUSÓJÁRÁS. február 11-16 hagyományörző mühely busómaszkok a készitötől www.rostaendre.hu
-
4. www.rostaendre.hu 2009. július 10. 08:30
BUSÓJÁRÁS 2010 FEBRUÁR 11-16 MOHÁCS
-
3. busójárás-rosta endre 2009. május 19. 08:49
2010 busójárás idöpontja febr 11-16 mohács mindenkit sok szeretettel várunk. www.rostaendre.hu
-
2. busójárás-rosta endre 2009. április 16. 08:17
www.busomaszk.5mp.eu aki a 2010 busójárásra szeretne jönni az a szálását idöben foglalaja le bármi info kell mohács.hu
-
1. busómaszkfaragó- 2009. március 10. 07:32
rosta endre busómaszkfaragó és látványmühely .www.busomaszk.5mp.eu tel 0620579830 köszönjük hogy ellátogattatok mohácsra a busók földjére gyertek jövöre is.remélem akkor márt a világ örökség része lesz e hagyomány.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X| EUR/HUF | 289.02 | +0.022% | ![]() |
| EUR/USD | 1.33 | +0.006% | ![]() |
| USD/HUF | 218.06 | +0.003% | ![]() |
| CHF/HUF | 239.73 | +0.081% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák








