Foci Eb: gyorselemzés és tippek csoportról csoportra
Mik ezek?
XAz A-csoport kicsit olyan, mint a szén-monoxid: színtelen, szagtalan
Amit biztosan megjegyezhetünk, hogy nem az ebben a csoportban zajló mérkőzéseken fogjuk lerágni mind a tíz körmünket. Nem megbántva a négy csapatot (és persze az értük szorítókat, például a Fejér megyei görög település, Beloiannisz teljes lakosságát), kicsit olyan ez a kvartett, mint a szén-monoxid: színtelen, szagtalan...
Persze azt megtippelni, hogy ki jut innen tovább, pokoli nehéz. Itt vannak például a házigazda lengyelek, akiknek a varsói közönség szárnyakat fog adni. De nem csak erre támaszkodhatnak, önmagukban is nyugodtan bízhatnak: a keretben nem kell nagyítóval keresnünk a sztárokat, elég, ha a dortmundi bajnokok neveit (Blaszczykowski, Lewandowski, Piszczek) soroljuk fel.
Az oroszok kerete papíron mindhárom riválisénál erősebb. A csapatkapitány az Arsenaltól kölcsönbe a Zenithez kerülő zseni, Andrej Arsavin lesz, akiről mindenki tudja, hogy csodafegyver lehet – ám a londoni csapattársak szerint védekezésben használhatatlan.
A közelmúlt nagy cseh válogatottjából mára csak Milan Baros maradt meg hírmondónak, mégsem intézhetjük el egy kézlegyintéssel. Most is vannak olyan jók, mint a cseh sörök, Petr Cech a világ egyik legjobb kapusa, az pedig nem mérvadó, hogy Dzsudzsákék a múlt héten megverték őket.
Hm, és a görögök? A semleges szurkolókat talán azzal lehet a leginkább riogatni, hogy a hellének a döntőig menetelnek, mint 2004-ben. De ne feledjük, az azóta is az Olümposzon ücsörgő König Otto (Rehhagel) már távozott...
TIPPÜNK: OROSZORSZÁG és Lengyelország megy tovább.
A B-csoportban hiába fog „biciklizni”, hisztizni Cristiano Ronaldo
Nevezhetjük a közkedvelt kifejezéssel halálcsoportnak, de hívhatjuk a szurkolók kedvencének is. Ez az a kvartett, amelynek minden meccsét érdemes lesz megnézni!
Itt vannak például a németek, ráadásul teljes fegyverzetben. A csatársorban Gomezzel, akinek a játékát kevesen kedvelik, de a lényeg, hogy Joachim Löw a kisebbséghez tartozik – egyébként is, mit tehetne, ha egyszer a Bayern csatára megállíthatatlan volt a BL-ben és a bajnokságban is. Egyértelmű, a Nationalelf a torna egyik esélyese, s hogy végre felér-e a csúcsra, az elsősorban attól függ, hogy a Bayern-játékosok feldolgozzák-e a szezon során őket ért traumát. Ha Löw jó doki, Németország aranyat nyerhet.
Hollandia is azt szeretne. A vb-ezüstérmes bivalyerős (és itt most nem Van Bommelre gondolunk...), hemzsegnek a keretben a világsztárok, ám néhányan közülük nem olyan szezont futottak klubcsapatukban, amilyet szerettek volna. Ott van Sneijder és az Inter esete, vagy Robbené és a Bayerné. Persze, akinél van egy Van Persie is, mitől tartson?!
Szegény portugálok! Nagyon lehet őket szeretni a szemet gyönyörködtető futballjuk miatt, csak valahogy sosem nyernek semmit. Az a sanda gyanúnk, hogy most sem fognak, mert tovább sem lépnek a csoportból. Cristiano Ronaldo „biciklizhet”, hisztizhet – kevés lesz.
A csoport leggyengébb tagja Dánia, s miután most nem a strandról érkeznek feltöltődve, mint 1992-ben, nem sok sót fognak megenni.
TIPPÜNK: NÉMETORSZÁG és Hollandia megy tovább.
---------------------------------------------------------------------------
A C-csoportban a labda a spanyoloknál lesz, anélkül pedig nehéz futballozni
A csoportot látva csak annyi a kérdés: ki jut tovább Spanyolország mellett. Ja, és persze az, hogy a másik három együttesnél együttvéve lesz-e száz százalékig a labda a címvédő elleni meccseken, vagy arra lesznek kárhoztatva, hogy asszisztálnak Xaviék gurigázásához.
Inkább utóbbira voksolnánk. Amelyik csapatot ugyanis a Barcelona és a Real Madrid legjobbjaiból gyúrták össze, azzal gyakorlatilag nem lehet mit kezdeni. Végigböngészve a Vicente del Bosque szövetségi kapitány rendelkezésére álló névsort, az a nehezebb, hogy kit hagyjunk ki a kezdőből, mint az, hogy kit tegyünk be. Józan ésszel úgy véljük, a spanyol csillagok egészen a döntőig ragyogni fognak, fényüket talán csak saját maguk olthatják ki – a brutálisan kemény bajnoki és BL-szezon miatt.
De miért lennének sokkal pihentebbek a többiek, így például az olaszok? És ha még azok is lennének, miért lennének jobbak? Bundabotrány, teljes erkölcsi csőd futballvonalon: Cesare Prandelli kapitánynak annyi baja van, hogy ebbe minden bizonnyal bele fog törni a bicskája.
Akikkel mindenkinek, talán még a spanyoloknak is meg fog gyűlni a bajuk, azok a horvátok. Ott a másolhatatlan nemzeti öntudat, büszkeség, ja, és nem mellékesen ott a futballtudás is. A csapat mozgatórugója a Horvátországban imádott Luka Modric lesz – a Tottenhamben gyönyörű dolgokat láttunk tőle.
Az írek? Ki fogják köpni a tüdejüket minden egyes csoportmeccsen – aztán hazautaznak.
TIPPÜNK: SPANYOLORSZÁG és Horvátország megy tovább.
---------------------------------------------------------------------------
A D-csoportban a franciák végre újra régi fényükben tündökölhetnek
Csoda, hogy szövetségi kapitányuk maradt az Eb-re. Szegény angolokat tépte a balsors rendesen az utóbbi hetekben, sorra dőltek ki a játékosok, akik helyére lassanként a cserék cseréit kellett behívnia Roy Hodgsonnak. És akkor még nem is említettük, hogy a kis külvárosi hentes kinézetű Rooney-t két meccsre elmeszelték. Ha mindez nem lenne elég: az angolok az utóbbi időben semmire sem mennek a világversenyeken...
Sokkal büszkébbek a franciák sem lehetnek magukra – na jó, Henry kezezése azért ügyes húzás volt anno a világbajnoki pótselejtezőn. Isten igazságos: győzelem nélkül búcsúztak a gallok. Most azonban úgy érezzük, képesek lehetnek valami nagyot alkotni. Laurent Blanc szövetségi kapitány összerántotta a társaságot, s amelyik csapatnál Ribéry és Nasri szab fazont a középpályán, az ellenfél kapuja előtt pedig Benzema sertepertél, azt nem lehet leírni.
De jól csengett a név tíz évvel ezelőtt: Andrij Sevcsenko. Hogy a korábbi Milan-klasszis még mindig ott van az Eb-rendező csapatában, már elgondolkodtató. Az is igaz azonban, hogy nem róla szól már az ukrán válogatott, inkább a 22 éves kijevi tehetségre, Andrij Jarmolenkóra kíváncsi mindenki.
A selejtezősorozatban csak a holland és a német válogatott lőtt több gólt náluk. Kevesen találnák ki, hogy a svédekről van szó. Pedig így van, Ibrahimovicsék 31-szer voltak eredményesek, s ha az arrogáns Milan-támadó a focival foglalkozik, továbbjuthatnak a csoportból.
TIPPÜNK: FRANCIAORSZÁG és Svédország megy tovább.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
| P |
|---|
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XKalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák




