Miért nem fogadnak szót a kisgyerekek? - A tudósok válasza
Mik ezek?
XYuko Munakata, a Colorado Egyetem pszichológia professzora a LiveScience-nek nyilatkozva elismerte: egészen más eredményekre számított, amikor a gyerekek kognitív tevékenységével kapcsolatos kísérletbe kezdett. A kutató három és fél, valamint nyolc éves gyerekeket tesztelt egy egyszerű számítógépes játékkal úgy, hogy agyműködésüket a pupillájuk tágulása alapján mérte le - írja a VGO.
A játék során képeket mutattak a gyerekeknek. Kettőn két ismert rajzfilmszereplő: Blue és Spongyabob szerepelt, a harmadikon pedig egy görögdinnye. A szabály az, hogy Blue szereti a görögdinnyét, ezért ha annak képe a Blue-é után jelenik meg, akkor a mosolygós gombot kell megnyomni. Ha a Blue-t ábrázoló kép után viszont Spongyabob jelenik meg, akkor a szomorúságot kifejező gombot kell választani.
A tudósok azt tapasztalták, hogy a nyolc éves gyerekek jól teljesítettek, mivel előre látták a lehetséges eredményeket. A háromévesek viszont gondolkozni kezdtek, amikor meglátták a görögdinnye rajzát, mintha visszagondolnának, mi is vonatkozik rá. A pupillamérések azt mutatják a kisgyerekek nem élnek teljesen a jelenben, de nem is tervezik el a jövőt, ehelyett szükség esetén visszagondolnak a múltra.
Ezért – mondják a kutatók – nem biztos, hogy egy hároméves gyerek rögtön felveszi a kabátját, ha a szülei azt mondják neki, hogy hideg van, hiszen nem tervez előre, mondván: felveszem a kabátomat és az majd melegen tart. Ehelyett kimennek a hidegre, megállapítják, hogy fáznak, majd visszaemlékeznek arra, hogy mit mondtak nekik erről.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X| CHF/HUF | 210.44 | +0.608% | ![]() |
| EUR/HUF | 285.14 | +0.094% | ![]() |
| EUR/USD | 1.3 | -0.373% | ![]() |
| USD/HUF | 219.08 | +0.739% | ![]() |
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák
3 havi teljesítmény közepes kockázat (kiegyensúlyozott)
- Életút Első Országos 1.29%
- Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár -0.26%
- Postás Magánnyugdíjpénztár -1.94%
- OTP Magánnyugdíjpénztár -1.97%
- Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt -2.15%






