Bástya elvtárs él és virul
Mik ezek?
X
Nem gondolom, hogy akár csak egyetlen olyan honfitársunk akad, akinek ne Bacsó Péter feledhetetlen mozijának méltán híres jelenete jutott volna az eszébe (Bástya elvtárs: – Mi ez?! Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni? Én már szart érek?!), amikor is különféle lapinformációkból arról értesült, hogy a Fidesz, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt közös egri „évadnyitó” frakcióülésén Orbán Viktor miniszterelnök maga számolt be a jelenlévőknek arról a közelmúltbeli, nagyszabású összeesküvésről, amely az általa irányított kabinet, még inkább pedig a személye ellen irányult. A kormányfő vitaindító előadásában szentelt hosszú-hosszú perceket ennek az igencsak érdekfeszítő témának, részletesen kifejtve, hogy itt voltaképp egy „három lábon álló puccskísérletről” van szó, mivel az ő megbuktatását célzó akció szervezői nem csupán a „nemzetközi médiát”, de a diplomáciai kapcsolataikat is mozgósították a mielőbbi elmozdítása érdekében, hogy a történet nemzetbiztonsági vonulatáról már ne is beszéljünk. Orbán a többi között elmondta, hogy a CNN amerikai hírtelevízió Magyarországról szóló tudósításai szánt szándékkal szerettek volna olyan látszatot kelteni, hogy a Fideszen belül a személyével szembeni elégedetlenség mind erősebb és erősebb, ilyenformán pedig az ő befolyása egyre gyengül. (Példaként az Országos Bírói Hivatalt vezető Handó Tünde megválasztásával kapcsolatos híreket említette, amelyek arról szóltak, hogy a Fidesz-frakció tagjai közül sem mindenki támogatta Szájer József feleségének a kinevezését.) Végül a „harmadik lábról”, azaz a diplomáciai vonalról elmondta, hogy az előző kormányokhoz köthető külügyesek próbálták felhasználni a kapcsolataikat azért, hogy az ő pozícióját meggyengítsék. A puccsot azonban – nyugtatta meg a rémülettől minden bizonnyal félholt képviselőket a miniszterelnök – sikerült leverni.
No, már most, ha azt nem is állítom, hogy az elmúlt hetek-hónapok során egyetlen olyan európai uniós politikus sem akadt, akinek ne fordult volna meg a fejében a demokrácia játékszabályait, a jogállami normákat, illetve az EU által fontosnak vélt értékeket meglehetősen sokszor semmibe vevő magyar kormány „orbántalanítása” – főként, hogy mind Görögországban, mind Olaszországban unióbarát figurákat sikerült a miniszterelnöki székbe ültetni –, azt erősen kétlem, hogy az EU nagyobb energiákat mozgósított Orbán Viktor hatalomból való eltávolítása érdekében. Vagy van valaki, aki komolyan úgy véli, hogy amennyiben az USA és a Nemzetközi Valutaalap által támogatott Európai Unió (amely triumvirátus az idők folyamán azért az „Orbán-kérdésnél” összehasonlíthatatlanul nagyobb ügyekkel is elég jól megbirkózott) valóban elszánta volna magát a kormányfő helyzetének a meggyengítésére, nem csupán a parlamenti kétharmadtól megrészegült Fidesz által kialakított rendszert veszi célba, úgy kudarcot vall? Na, szóval nem volt itt az ég világon semmilyen puccs meg összeesküvés, legfeljebb a miniszterelnök regényes fantáziájában. Hogy akkor mégis miért állt elő ezzel a leginkább valamiféle politikai krimibe illő sztorival? Nos, bár Orbán fejébe nem látok bele, szerintem egy ilyen történet nemcsak tovább emeli a kormányfő tekintélyét (utóvégre nem lehet akárki, aki ellen egy „három lábon álló puccst” kísérelnek meg), illetve segít még jobban összetartani a csapatot (az a közös veszélyérzet, amelyet a Vezér megtámadása vált ki, korántsem lebecsülendő kohéziós erőt jelent), de egyúttal nagyon komoly figyelmeztetés is az esetleg Orbán ellen szervezkedő fideszeseknek: meg ne próbálkozzanak semmivel, hiszen az akciójuk úgyis halálra van ítélve. Van természetesen ennek az összeesküvési históriának egy orvosi része is, ezzel azonban magam nem foglalkoznék, ugyanis nem akarom elvenni a pszichiáterek kenyerét.
P. S.: Időközben Lázár János cáfolta, hogy az egri frakcióülésen bármiféle puccskísérletről is beszélt volna a miniszterelnök, ám mivel az ellene szőtt összeesküvésről szóló Orbán-előadás tényét a Fidesz-frakció több tagja is megerősítette különböző médiumoknak, így jómagam hajlamos vagyok a frakcióvezető szavait erős kétkedéssel fogadni.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 398 hozzászólás érkezett-
398. gyorsviz 2012. február 13. 02:41
meg kel hagyni, hogy a korábbi kgb kiváló munkát végzett mikor ennyi uniós barmot a Magyarság ellen tudtak uszítani. nem beszélve a bástya et-sak folyamatos támadásairól itthon.
-
397. francim 2012. február 12. 22:48
"A miniszterelnök úr arról beszélt, hogy milyen benyomása lehetett az embernek, vagy milyen benyomások érhették akkor, amikor összerakta azt a tényleg meglehetősen markáns támadássorozatot, amelyet a hazai ellenzék, a hazai sajtó szociálliberális része, az Európai Parlament szociálliberális része, az európai sajtónak egy része, az amerikai diplomácia, tehát, hogy így összeállva mit műveltek az ország ellen, nagyon sokszor mindenfajta tény figyelmen kívül hagyásával" - fogalmazott a Fidesz alelnöke.
-
396. Zuslág Janika 2012. február 12. 21:57
A csütörtökön megjelenő hetilap arra kérte Charles Gatit, pontosítsa, mire gondolt, amikor korábban a 168 Órának azt mondta: "vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen elmozdítsák".
-
395. Zuslág Janika 2012. február 12. 21:56
A csütörtökön megjelenő hetilap arra kérte Charles Gatit, pontosítsa, mire gondolt, amikor korábban a 168 Órának azt mondta:
-
394. gyorsviz 2012. február 12. 21:42
ez a bástya et , nesze semmi fogd meg jól. mindenki cáfol .
-
393. Molnár Géza 2012. február 12. 21:37
391.katayama,
Szia Yama!
Tegnap az m1-en már megnéztem,felvételeztem,a mai nap megnéztem a felvételt,most nézem az ismétlést az m2-sen.
Gitárparádé,a blues fajtából,a javából.
Slowhand most is kimagaslik,de a többiek sem kutyák!
Üdv!
-
392. fogi48 2012. február 12. 21:24
Jó éjt, aludjatok, mint a róka.
-
391. katayama 2012. február 12. 21:22
Molnár Géza!
Clapton! Ne feledd! -
390. v.b.1990 2012. február 12. 21:22
388. katayama
"A káddal vigyázz, én már átfestettettem."
kb. így ? LOL
http://www.youtube.com/watch?NR=1&feature=endscreen&v=eCBl1HQXsgA -
389. gyorsviz 2012. február 12. 21:21
bumburi.
az én fantáziám mocskos ? a sövényre és a kamionra gondoltam !!! de te másra gondoltál ?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X| CHF/HUF | 249.55 | +0.002% | ![]() |
| EUR/HUF | 299.63 | +0.002% | ![]() |
| EUR/USD | 1.25 | +0.002% | ![]() |
| USD/HUF | 239.64 | 0% | ![]() |
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák








