Hírek

2005.10.11. 00:00

Olvasói levelek

BAMA

Milliókat keresnek
Kovács Pál olvasói leveléből az derül ki, hogy abban a tévhitben él, hogy a magyar miniszterek néhány százezres fizetést vesznek fel. Bizony jó lenne, ha csak pár százezres fizetésekről lenne szó…! Sólyom államelnök havi 2,5 millió forintot visz haza, plusz életfogytiglani luxuslakhatást kap; Vizi E. Szilveszter akadémiai elnök majdnem havi 2 millió forintot kap a magyar adófizetőktől, ugyanúgy, mint Alkotmánybíráink. Nincs egyetlen olyan magyar miniszter, aki havi 1 millió alatti fizetesből „nyomorogna”, plusz reprezentació. Az Akadémia tagjai havi félmilliós „tiszteletdíjra” jogosultak fizetésük és nyugdíjuk mellett. A miniszterelnökben legalább van annyi tisztesség, hogy látva polgártársai nyomorát és a magyar politikai elit obszcén tobzódását, legalább jótékony célokra fordítja fizetését. Senki sem kenyszeríti erre. Lázár György, Piedmont, Kalifornia

Felháborító, hogy fizetni kell
Felháborító, hogy az emberek anyagi lehetőségeihez mérik az egészségügyi ellátást. Micsoda aljas dolog, hogy akik éveken keresztül dolgoztak, majd az utóbbi évek kormányának köszönhetően mondjuk munkanélküliek lettek, azoknak egy elsősegély után életük megmentéséért még fizetniük kell. Gyurcsány Ferenc pedig, ha szintén nem tudja, mit kell tenni, hogy az ország rendbe jöjjön, miért nem megy vissza a saját területére? Beosztottjai: a Pénzügy-, az Egészségügy- vagy a földmüvelésügyi minisztérium vezetői csak szívják a milliókat, és nincs látszata semminek, mert fogalmuk sincs, mit kell csinálni. Ell Gyula

Olyan ország nincs, amiről a Volánbusz beszél
Úgy látszik, hogy a Volánbusznál megállt az idő, mert október hatodikán reggel a népligeti autóbusz-pályaudvaron azt közölte a hangosbemondó, hogy „autóbuszjárat indul Szabadkára, Jugoszláviába”. Gondoltam, segítek a cégnek, ha már maguktól nem jöttek rá, hogy évek óta ilyen ország nem létezik, csak Szerbia-Montenegró, felhívtam öt héttel ezelőtt véleményvonalukat, de mint látszik, október 6-áig semmi sem történt. Tunkli László

Ekkora nyugdíjhoz nem is kellenek fogak
Valamivel több, mint 37 évi elismert munka után 36 079 forint nyugdíjat kapok. Protézisre van szükségem, ehhez 18 150 forint térítési díjat kellene fizetnem. Nincs itt valami valahol nagyon elrontva? A fogaknak nem csak esztétikai funkciójuk van. Ha volna kedvem humorizálni, még azt mondanám, hogy ilyen nyugdíjakhoz nem is biztos, hogy kellenek fogak. Bizonyára így gondolják az illetékesek is. Szőllősi Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!