Hírek

2006.01.20. 17:35

Napokig tarthat még a roncsok elszállítása

Szerencsétlenség - Egyedül egy 30 éves utas élte túl a borsodi Telkibánya és Hejce között történt légikatasztrófát, 42 társának földi maradványait a roncsok közül emelték ki. A tragédia okait a szlovákok vizsgálják.

Nagy Eszter Dóra, Árvay Tivadar, Farkas Károly

Még napokig eltarthat, amíg a szlovák hatóságok összeszedik annak a katonai gépnek a roncsait, amely csütörtök este járt szerencsétlenül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A hatóságok kizárják, hogy terrortámadás történt.

[caption id="" align="alignleft" width="150"] Fotó: Darnay Katalin
[/caption]A szlovák légierő AN-24-es gépe a koszovói Pristinából szállt fel 17 óra 15 perckor, és útközben semmi se utalt a katasztrófára – jelentette ki Milan Vanga, a szlovák hadsereg szóvivője. A gépet a szlovák hatóságok szerint tapasztalt pilóták vezették, az első pilóta 1931 órát, a másodpilóta 1836 órát repült. Bajkó Erika, a magyar Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője lapunknak azt mondta: a gép radarjelzése 19 óra 38 perckor tűnt el, nem sokkal azután, hogy az irányítást a kassai reptér átvette. A repülő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce és Telkibánya között, lakott területen kívül, az erdőben zuhant le. A gép közelébe péntek délelőtt engedték az újságírókat, ám a mentés miatt csak tisztes távolságból végezhették munkájukat. Tudósítónk szerint a repülő első része teljesen összetört, a farokrész viszont viszonylag épen maradt.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kijelentette: egyértelmű, hogy nem terrortámadás miatt zuhant le a gép. A tragédia okát még csak találgatni lehet. Egy biztos, a gép a megszokott légicsatornához képest három kilométert tért el keletre. A szlovák légierő parancsnoka, Juraj Baránek szerint a tervezettnél előbb kezdett el süllyedni a gép, amely a katasztrófa előtt nem jelzett problémát az ellenőrző toronynak. A gép 600 méter hosszan tarolta le az erdőt, és lezuhanásakor azonnal felrobbant. Az utasok egy része a detonáció következtében kirepült, ám többségük bennrekedt és a lángok között vesztette életét. Péntek délután sorra szállították el Szlovákiába a 42 áldozat földi maradványait. Az AN-24-es gép fekete dobozát péntek délelőtt találták meg a gép farokrészében, ezt délutánra tudták csak kiemelni a géptörzsből. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a vizsgálatokat Szlovákiában végzik el.

[caption id="" align="alignright" width="260"] Fotó: Darnay Katalin
[/caption]Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerint hajnali három órakor kapták meg a szlovák nagykövetségtől a gépen tartózkodók névsorát. E szerint 35 utas, nyolc fős személyzettel volt a gépen. Dobson lapunknak azt mondta, mintegy négyszázan vettek részt a mentésben, közülük százan Szlovákiából érkeztek. Munkájukat nehezítette, hogy a 783 méteres magas hegyen hó borította a tájat, a roncsokhoz pedig csak egyetlen szűk út vezet. A gép darabjai egy hatvanszor hatszáz méteres területen szóródtak szét.

[caption id="" align="alignleft" width="290"] Fotó: Darnay Katalin
[/caption]A balesetnek egyetlen túlélője volt, egy 30 éves fiatalember, aki a gép közepén utazott. Orodán Sándor, a Belügyminisztérium szóvivője lapunknak azt mondta: hivatalos tájékoztatást nem kaptak arról a már pénteken megjelent sajtóértesülésről, hogy az illető az egyik pilóta lett volna. A férfi nem vesztette el eszméletét zuhanás közben, a történtek után mobiltelefonon felhívta a feleségét. Michaela Farkasovának férje elmondta, hogy balesetet szenvedtek, egy erdős területen összeroncsolódott gépből beszél, ám a telefonkapcsolat ezután megszakadt. A férfit a magyar mentőszolgálat szállította a kassai kórházba. Az intézmény tájékoztatása szerint sokkos állapotban került hozzájuk, ahol jelenleg is altatják. Legsúlyosabb sérülése egy koponyatörés miatt kialakult agyduzzanat, ennek következményeiről azonban csak napok múlva tudnak biztosan mondani az orvosok.

A szlovák kormány bejelentette: állami gyászt rendelnek el hétfőn déltől kedd délig. A szlovák középületeken gyászlobogót helyeznek. Mikulas Dzurinda szlovák kormányfő hangsúlyozta: az illetékes szerveknek olyan óvintézkedéseket kell hozniuk, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek az ilyen tragédiák.

AN-24: Afrikában és Szibériában is repül

Az első Antonov An-24 típusú repülőgép 1960-ban emelkedett a levegőbe. A modell ma már nem számít korszerűnek, mégis az egyik legmegbízhatóbb konstrukció a régebbi típusok között. A gépet a Fokker 27-ről mintázták, ez is felsőszárnyas, légcsavaros, gázturbinás. A napjainkban inkább katonai célokra használt An-24-esekre rendszeres karbantartás mellett nem jellemzőek a műszaki hibák. A gép rövid és középtávú repülésekre alkalmas, gázturbinás hajtóműve remekül bírja a szélsőséges hőmérsékletváltozásokat, nem véletlen, hogy Afrikától Szibériáig használják polgári és katonai szállításra. Egyes vélemények szerint az Antonov-24-eseket mindössze két évtizedes élettartamra tervezték, ennek ellenére ma is repül belőlük számos 30 év fölötti matuzsálem. Furcsa balesetet szenvedett például 1997-ben az Észak-Kaukázus fellett egy 35 éves An-24-es. A gép 6000 méteres magasságban kettétört, amikor az egyik utas túl határozottan csapta be a mellékhelyiség ajtaját. A későbbi vizsgálatokból kiderült, hogy a WC szivárgó csővezetékei miatt elrozsdásodó szerkezeti elemek okozták a katasztrófát. Ilyen műszaki állapotban egyetlen gép sem kaphat repülési engedélyt, a balesetet tehát akkor is, és nagy valószínűsséggel most is emberi mulasztás okozta.

Katonai repülő-balesetek Magyarországon

2005. május 11. Balesetet szenvedett az augusztusi repülőnapra készülő világbajnok vadászpilótánk, Szabó „Topi” Zoltán százados. A pilóta sikeresen katapultált.

2003. november 13. Szolnok közelében a porlasztó eljegesedése miatt lezuhant egy JAK-52-es gyakorlógép. Lanecker József, a vezérkar hadműveleti csoportfőnökségén szolgáló ezredes és a szolnoki JAK-52-es kiképző repülőszázad kiképző tisztje, Szász Gábor őrnagy azonnal meghaltak.

2001. április 12. Két Mi-24D típusú csatahelikopter lezuhant, miután gyakorlat közben összeütköztek. A kétfős személyzet a katasztrófa áldozata.

2000. augusztus 8. Balatonfüred és Tihany között Rockov Ferenc hivatásos katonai berepülőpilóta pár másodperccel a felszállást követően hatvan méter magasból sárkányrepülővel lezuhant, életét vesztette.

1998. július 24. Bemutató közben zuhant le és csapódott a földbe egy MiG 29-es Kecskemét mellett. Rácz Zsolt alezredes, a légijármű I. osztályú vadászpilótája nem tudta elhagyni a gépet, és életét vesztette.

Az AN-24-es utolsó útja

17:15 Pristinából Kassa felé útnak indul a szlovák légierő AN-24-es gépe, 43 fővel a fedélzetén

19:38 A gép radarjelzése eltűnik a szlovák légiirányítás képernyőjéről

19:50 A szlovákok értesítik a magyar hatóságokat az eltűnt gépről

19:58 Egy, a gépet követő másik AN-24-esről jelentés érkezik: a földön lángokat látnak

20:04 Értesítik a magyar rendőrséget, hogy valószínűleg lezuhant a gép

20:11 A mentőegységek is riasztást kapnak és a helyszínre indulnak

02:30 A baleset egyetlen túlélőjét a kassai kórházba szállítják.

2003. november 13. Szolnok közelében a porlasztó eljegesedése miatt lezuhant egy JAK-52-es gyakorlógép. Lanecker József, a vezérkar hadműveleti csoportfőnökségén szolgáló ezredes és a szolnoki JAK-52-es kiképző repülőszázad kiképző tisztje, Szász Gábor őrnagy azonnal meghaltak.

2001. április 12. Két Mi-24D típusú csatahelikopter lezuhant, miután gyakorlat közben összeütköztek. A kétfős személyzet a katasztrófa áldozata.

2000. augusztus 8. Balatonfüred és Tihany között Rockov Ferenc hivatásos katonai berepülőpilóta pár másodperccel a felszállást követően hatvan méter magasból sárkányrepülővel lezuhant, életét vesztette.

1998. július 24. Bemutató közben zuhant le és csapódott a földbe egy MiG 29-es Kecskemét mellett. Rácz Zsolt alezredes, a légijármű I. osztályú vadászpilótája nem tudta elhagyni a gépet, és életét vesztette. Az AN-24-es utolsó útja 17:15 Pristinából Kassa felé útnak indul a szlovák légierő AN-24-es gépe, 43 fővel a fedélzetén

19:38 A gép radarjelzése eltűnik a szlovák légiirányítás képernyőjéről

19:50 A szlovákok értesítik a magyar hatóságokat az eltűnt gépről

19:58 Egy, a gépet követő másik AN-24-esről jelentés érkezik: a földön lángokat látnak

20:04 Értesítik a magyar rendőrséget, hogy valószínűleg lezuhant a gép

20:11 A mentőegységek is riasztást kapnak és a helyszínre indulnak

02:30 A baleset egyetlen túlélőjét a kassai kórházba szállítják. Fotó: Darnay Katalin Fotó: Darnay Katalin Fotó: Darnay Katalin -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!