Hírek

2006.01.24. 16:08

Állatkommandó a kínzás ellen

Hiába a 2004-es szabályozás, amely bűncselekménynek minősíti az állatkínzást, az állatvédők szerint nőtt az ilyen jellegű esetek száma. A rendőrség tavaly 500 kínzó ügyében nyomozott.

Nagy Eszter Dóra

Nőtt az állatkínzások száma – állítja Orbán Zsófia. A Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetségének elnöke lapunknak azt mondta: azért kedvezőtlenebb a statisztika, mert az emberek a 2004-s törvényi szabályozás után sokkal több bűncselekményt jelentenek a hatóságoknak. Mint ismert, 2004. márciusában fogadta el az Országgyűlés a Büntető Törvénykönyv módosítását, amely szerint akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható az, aki állatot kínoz. Az elnök ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a bírósági gyakorlat azt mutatja: a büntetőperekben nem igazán születnek szabadságvesztéssel sújtó ítéletek. Megpróbáltunk utánajárni a jogerős ítéletek számának, ám ilyen jellegű bírósági statisztikát nem tartanak nyilván.

[caption id="" align="aligncenter" width="323"] 2004. szeptemberében Budapesten, két férfi autóhoz kötözött egy kutyát, majd több kilométeren keresztül vonszolták
[/caption]

Orbán szerint azonban nem az ítéletek jelentik a legnagyobb problémát. Utalt rá, hogy az állatvédelmi felügyelői hálózat állatorvosokból áll, míg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban nem példanélküli, hogy rendőrökből, nyomozókból épül fel ugyanez a szervezet. „Statisztika bizonyítja, hogy azok közül, akik állatot kínoznak, később többen embertársaik ellen fordulnak” – fogalmazott Orbán, aki szerint nálunk is a nyugati példákhoz hasonlóan kellene átszervezni az állatvédelmi felügyelők hálózatát.

Az Országos Rendőr-főkapitányság előzetes statisztikája alapján tavaly mintegy félezer állatkínzás ügyében nyomoztak. Karácsony előtt például több, az állatoknak fájdalmat okozó módszerekkel halászó személy ellen indítottak eljárást, de nemrég olyan eset is akadt egy Vas megyei településen, hogy egy férfi a saját kutyáját ütötte agyon. Legutóbb hétfőn indított állatkínzás vétsége miatt nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság, miután egy diáklány levágott kutyafejet kapott volt barátjától. A nyomozók megtalálták a feladót, ám az még nem derült ki, hogy élt-e az eb a fejének levágásakor. A küldő ugyanis azt állítja, hogy nem. Ha bebizonyosodik, hogy neki van igaza, garázdaság és közegészségügyi szabálysértés miatt vonható felelősségre.

Nagy Eszter Dóra 2004. szeptemberében Budapesten, két férfi autóhoz kötözött egy kutyát, majd több kilométeren keresztül vonszolták -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!