Hírek

2006.01.27. 00:00

Három hétig ülésezhet az Országgyűlés

A jövő hét elején kezdődő tavaszi parlamenti ülésszak várhatóan február 13-ig tart, amely alatt összesen 25 törvényjavaslatot lehet majd megalkotni, ebből már nyolcnak megkezdődött a vitája – mondta Szili Katalin házelnök.

Dreissiger Á.

Beszámolt arról, hogy a testületben a kormánypártok javasolták az országgyűlési munka február 13-i befejezését azzal, hogy ha szükségessé válna, a házelnök február 20-ra is összehívhasson ülésnapot, ám megegyezés hiányában a hétfői plenáris ülésen döntenek a tavaszi ülésszak menetrendjéről – tette hozzá.

Deutsch Tamás, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerint a magyar parlamentarizmus történetének példátlan demokrácia-deficitjéről van szó. Nem volt még példa arra, hogy a kormány azzal a szándékkal nyújtson be törvényjavaslatokat, hogy idő hiányában semmilyen körülmények között nem támogat a szöveghez érkező módosító javaslatot – tette hozzá az ellenzéki politikus. Szili erre úgy reagált: „ha vannak olyan módosító indítványok, amelyek elfogadásra kerülnek, akkor ebben az esetben lehet, hogy nem lesz végszavazás”. Imételten emlékeztetett arra, hogy szükség esetén február 20-ra is összehívja a plenáris ülést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!