Hírek

2006.01.28. 00:00

Videón üzentek a német túszok

F. A. K.

Videoüzenetet küldtek a német túszok fogságukból. A két Irakban dolgozó mérnök éppen munkába tartott kedden reggel, amikor az iraki hadsereg egyenruhájába öltözött fegyveresek elrabolták őket. Az emberrablók – akik magukat az „Isten Egysége és a Szunna Brigádok Támogatóinak” nevezik – a német külügyminisztérium értesülései szerint egyelőre nem közöltek követeléseket a két német férfi szabadon bocsátásának fejében. A pénteken bemutatott videofelvételen a túszok – Rene Braunlich és Thomas Nitzschke – arra kérik a német kormányt, hogy lépjen közbe kiszabadításuk érdekében. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint egy speciális válságcsoportot állítottak fel, hogy „ne csak információt szerezzenek, hanem a túszok is biztonságban visszajussanak”.
Közben Szaddám Huszein volt iraki diktátor még a börtönből is küzd az amerikai elnök ellen – bár ezúttal jogi eszközökkel. Háborús bűnök elkövetése miatt ugyanis pert akar indítani George W. Bush amerikai elnök és Tony Blair brit miniszterelnök ellen, miközben ő maga is emberiség elleni bűnök elkövetésének vádjával áll bíróság előtt. Az exdiktátor tárgyalása vasárnap folytatódik, miután többször is elnapolták, legutóbb múlt csütörtökön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!