Hírek

2006.02.02. 22:15

Kofi Annan aggodalmát fejezte ki a Mohamed-karikatúrák miatt

Aggodalmának adott hangot az európai sajtóban megjelent Mohamed-karikatúrák nyomán kibontakozó nemzetközi vita miatt csütörtökön New Yorkban nyilvánosságra hozott közleményben az ENSZ főtitkára.

BAMA

Kofi Annan állásfoglalása szerint a sajtószabadságot a vallások alapvető hitelveinek tiszteletben tartása mellett szabad csak gyakorolni. AZ ENSZ-főtitkár fontosnak nevezte az eltérő hitű és kultúrájú emberek közötti félreértések és gyűlölködés tisztázását, ez pedig - mint írta - mindenekelőtt békés párbeszéd és kölcsönös tisztelet útján lehetséges.

Az Európai Unió vezetőinek felelőssége, hogy "egyértelműen elítéljék" a bármely vallást sértő cselekedeteket - jelentette ki Ursula Plassnik, a soros EU-elnök Ausztria külügyminisztere. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet bécsi ülésén elhangzott felszólalásában azt mondta, együtt érez "mindazokkal szerte a muszlim világban, akiknek sértették vallási meggyőződését" a Mohamedet ábrázoló szatirikus rajzok. Az osztrák külügyminiszter elismerte a véleménynyilvánítás szabadságának "védelemre méltó értékeit", de megjegyezte: a karikatúrák megjelentetése felesleges provokáció a muszlimokkal szemben. (mti)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!