Bioenergetikai Boci-boci tarka…

A közelmúltban Kecskeméten tartott agrárfórumot Gráf József földművelésügyi miniszter. Utalt a gabonafélék energetikai célú termesztésére is, amihez egy felszólalásban kiegészítést fűzött Dr. Buzás István vegyész, főiskolai tanár, a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kara Környezettudományi Intézetének igazgatója. Ez a kiegészítés lényegében fenntartás azzal az eléggé elterjedt nézettel szemben, miszerint a termelés fő céljaként (tehát nem feldolgozási melléktermékként) előállított bioüzemanyaggal fosszilis energiát lehetne megtakarítani. Lapunk kérdésére dr. Buzás István arra mutatott rá, miszerint ha egy növény bioenergetikai célú termesztésére többségében fosszilis energiát fordítunk (márpedig azt fordítunk, hiszen az erőgépek kőolajszármazékokkal járnak, amihez legfeljebb hozzákeverhető a bioetanol vagy biodízel) akkor általános az a szabály, hogy az energia átalakítása veszteséges lesz. – Nem én találtam ki, ez a szakemberek által ugyanúgy ismert, mint ahogyan a profi zenészek ismerik a Boci-boci tarkát – hangsúlyozta dr. Buzás István. Az igazgató szerint máig nem propagált a szakirodalomban sem azoknak a kutatásoknak az eredménye, amelyeket még az 1980-as évek elején végeztek ebben a témában világszerte. Ennek ellenére alapismeretnek számítanak például David Pimentel amerikai ökológus számításai, miszerint a bioetanol előállításához több energia kell, mint amennyit a kapott üzemanyag előállít.

Pimentel szerzőtársa, Tad. W. Patzek kaliforniai környezetmérnök- professzor adatai szerint szintén negatív a bioalkohol és a biodízel előállításának energiamérlege: szójabab esetén 27, napraforgónál pedig 118 százalék a veszteség. A kutatók azt vették figyelembe, hogy mennyi energia szükséges a növénytermesztéshez, emellett beszámították az etanol fermentálásához és lepárlásához szükséges energiát is. A felsoroltakkal lényegében egybehangzó magyar alapműnek számít dr. Kiss Eszter kandidátusi disszertációja, amit az Országos Energetikai Intézet kutatási koordinátoraként írt a biomassza energetikai hasznosításának vizsgálatáról. Napjainkban mégis előtérben van az energetikai célú mezőgazdasági termesztés. Dr. Buzás István erről így nyilatkozott:

– Külön kell vizsgálni, hogy egy adott helyzetben milyen állami és uniós támogatások mellett kinek mi gazdaságos, és azt, hogy milyen energiamérleget ad egy eljárás. Utóbbival összefüggő kérdés a környezetre gyakorolt hatás. Elképzelhetőnek tartom, hogy például vidékpolitikai szempontból és a piaci feleslegek levezetése érdekében támogatott legyen a bioetanol előállítása céljából folytatott gabonatermesztés. Ennek és a különböző egyéb támogatási gyakorlatnak a kialakítása a politikusok dolga. Azt azonban nem lehet állítani, hogy az így nyert energia több lesz, mint az előállításához szükséges energia. De azt sem, hogy ez így önmagában környezetbarát, s így összességében csökkenthető a légkörbe juttatott szén-dioxid mennyisége.

– Mi akkor az értelme a biomassza energetikai hasznosítására irányuló próbálkozásoknak? – kérdeztük dr. Buzás Istvánt.

– A kisközösségekben megismert gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy nincs egyetlen üdvözítő megoldás. Viszont ha minden rendelkezésre álló lehetőséget – napenergiát, szél- és bioenergiát – egymással párhuzamosan, komplexen használunk ki, s a felhasználás az előállítás helyén, vagy annak közvetlen közelében történik, biztosítani lehet egy farm vagy akár egy teljes falu energiaellátását. A hatékonyság szempontjából az a kedvező, ha az energiát maga a felhasználó állítja elő.

Fosszilis energia

A földtörténeti időkben megkötött (fosszilis: megkövesedett, ásatag) energia. Felhasználásával azt a szenet oxidáljuk el, és juttatjuk szén-dioxid formájában a légkörbe néhány évtized alatt, ami évmilliók alatt halmozódott fel. Ekkora szén-dioxidmennyiséget a mindenkori növényzet képtelen asszimilálni, s a légkör növekvő szén-dioxidtartalma környezeti veszélyeket hordoz.

Megújuló energia

Akkor beszélünk róla, ha az energiát a „friss” növényzetből (vagy a Napból, szélből) nyerjük, tehát nem juttatunk olyan szén-dioxidot a légkörbe, amit a természet nem képes viszonylag rövid idő alatt „visszaforgatni”.