Filmszemle 6. - Fehér tenyér

Hajdu Szabolcs: Fehér tenyér | „És a Csollány benne lesz?” - kérdezte egy izgalomba jött PR-menedzser, úgy három évvel ezelőtt. A telefon másik végén én voltam, s épp egy készülő új magyar filmre, a Fehér tenyérre szerettem volna egy kis
zsugát összehozni. Sajnos ő volt az egyetlen, aki valamilyen szinten legalább visszakérdezett (pedig rengeteg e-mailt küldtem és többekkel is beszéltem), de valami miatt tovább nem jutottunk vele sem.

Hál''istennek, nem az én munkásságomon múlt, hogy a film elkészült - és vasárnap bemutatták a szemlén. Mindezek mellett természetesen le kell szögezni, komoly erőfeszítésembe kerül, hogy elfogultság nélkül írjak a filmről. Az viszont tény, hogy a hivatalosan és nem hivatalosan megkérdezettek legtöbbje ezt a filmet várta a szemlén a legnagyobb érdeklődéssel. Ennek megfelelően a Fehér tenyér sajtóvetítésére ültek be a legtöbben - és a taps-hangerő alapján a legnagyobb sikert is ez a film aratta az újságcsinálók körében.

Így jött az öcsém!

A film, mint Hajdu - egy kisfilm kivételével - összes eddigi munkája, életrajzi elemekből táplálkozik. A Macerás ügyek után most klasszis tornász öccse életét követi nyomon. A több térben és időben futó történet 1980-ban, Debrecenben indul. Dongó Miklós (Hajdu Zoltán Miklós) kisfiú, négy éves kora óta tornászik, és kis társaival egy igazi vadállat karami közt kell, hogy megtanulják a tornasport csínját-bínját. Feri bá'' embertelen módszerekkel igyekszik kihozni a kiskölykökből a maximumot és megtalálni a nyerő embereket.

Dongó a csapat legtehetségesebb tagja, a csarnokból azonban, ha tehetné azonnal elszökne, mert nem tűrheti az igazságtalanságot. Egy turnézó orosz cirkuszban köt ki, beugró artistaként, s máris a legveszélyesebb mutatvánnyal kellene megbírkóznia.

Felnőttként ő maga is edző lesz. Külföldre, Kanadába hívják. Ott azonban egészen mások az elvárások és a módszerek. Dongónak viszont meg kell küzdenie minddazzal a súlyos örökséggel, amit gyermekkorából őriz, saját szellemeivel. Ez azonban szinte lehetetlen. Egy óvatlan pillanatban aztán eljár a keze, így a kisgyermekek után feladata, hogy a sportkör egyetlen igazi tehetségét gondozza. A fiatalember nehéz eset, szóba sem akar állni vele, ezért nem edző, hanem versenypartnerként kell meggyőznie arról, hallgasson rá. Végül egy világbajnokságon, Debrecenben mérik össze erejüket.

Világszínvonal

A Fehér tenyér egyértelműen Hajdu legjobb filmje, vérbeli profimunka. A Macerás ügyek és a Tamara után bebizonyította, nem csak a kísérletezés áll neki jól. Jottányit sem változott azonban abban, hogy a legfontosabb dologról forgat: az emberi kapcsolatokról, viszonyokról. Egyik fő erejét, játékosságát is megőrizte: erős elképzelései vannak arról, hogyan lehet valami újat hozni a filmnyelvbe, és ehhez remek partnerre akadt Nagy András operatőrben, aki az egész filmben vállon
tartja a kamerát. Helyesnek bizonyult az a bátor döntés is, ahogyan a hangot, a zenét kezeli a filmben. Nagyon sok helyen csak a város vagy a tornaterem zaját, zörejeit hallani - ez rendkívül élesen és érzékletesen jön elő a gyermekkori élményeknél. A jól elhatárolható, ám mindvégig dinamikus képi világ legerősebben a cirkusz és a világbajnokság képsorainak bravúros keveredésében csúcsosodik ki - egy szokatlan és tán még sosem látott megoldásként ugyanazzal a zenével összekötve teret és időt.

Hajdu apró dolgokkal nagyon sokat képes elmondani (ilyen például a garázssor elé kihajigált fenyőfák képe), és úgy beszélni az elmúlt rendszer visszásságairól, hogy abszolút pontos látleletét adja annak, mi működtette. Képes konkrét sztorival beszélni arról, hogy milyen erős benyomással van az ember életére az iskola, a szülők szocializációja, s hogy milyen személyiség-formáló hatással bírnak a felnőttkorra a gyermekkori ingerek.