2006.02.07. 10:23

„Ugyanaz a szám - és mégsem ugyanaz”

Vitamin Csoport | Ha a google-lal rákeresel, a találatok zöme a B-vitamin-csoporttal lesz kapcsolatos, de Pécsett - még - nem a keresőkirály diktál. És bizony a városszerte szép számmal fellelhető matricák sem egy titokzatosnak szánt egészségügyi propaganda részei. A Vitamin Csoport a nyolcvanas évek underground rockzenéjétől indult, ma pedig funkot, reggae-t, latint, jazz muzsikát és alternatív rockzenét egyaránt kínál.

b.koma

[caption id="" align="alignleft" width="323"] Pécsi Filmünnep - Széchenyi-tér, 2005-09-29
[/caption]Lőrincz László: A történet az egykori, Dire Straits-számokat játszó Indigó egyik szünetében kezdődött. Mészáros Lászlóval (Mészivel) megállapítottuk, hogy mindketten nagyon gerjedünk az Európa Kiadóra, és hogy nem kéne e felett elsiklanunk. A baj csak az volt, hogy énekes nem volt kéznél - aztán kiderült az is, hogy a sógora betéve tudja a Kiadó számait. A projektbe beszállt még Keko is, aki akkor az Indigóban basszusgitározott - és így össze is rántottuk a dolgot. Európa Kiadó, Neurotic, Sziámi, Kontroll Csoport... Egy ideig ment a szekér, aztán tagcserék jöttek ezerrel. Mára az alapító tagok közül csak ketten maradtunk Szita Gábor szövegíró-énekessel.

Ahogy korábban meséltél az egykori tagokról, számos ígéretes pécsi zenekar neve elhangzott. Tartanál egy kis összefoglalót?

LL: Kezdjük mondjuk a legutóbb búcsúzó tagokkal, már csak azért is, mert ugye ma este lesz koncertjük a Trafikban. Szóval a Singas Projectből Szabó Kornél (basszusgitár), Csernák Zoli (billentyű) és Sinkovits Ádám (szaxofon) is vitaminos volt korábban. Kerekes Kornél (Kekó, InterMagyar) az alapító tagok között volt, de játszott nálunk Bordás Peti (basszusgitár) is, aki utóbb az Esclin Syndót alapította meg másodmagával. Jár még az ex-vitaminos cím Ostermayer Péternek (alias Rizsa), aki jelenleg a Psycho Mutants basszerosa, és Havelka Viktornak, aki most a Dzsemben felel a billentyűkért. A Zagastic-kal összetettebb a viszony: Reiner Guszti játszott a Vitamin Csoportban, én pedig doboltam egy ideig a Zagasticban. Kábé ennyi.

Légy oly kedves, és tedd meg a névválasztást illető kötelező kört is...

LL: A "Vitamin" az Európa Kiadó "Küldj egy jelet" című klasszikusából jön - "elmondom az imát, és bedobom a vitaminokat", ugye. Akkoriban ez azért is ragadott meg különösen, mert nem volt még jellemző, hogy mindenki nyomja magába a vitaminokat, mint a bajnok. "Csoport" meg azért lettünk, mert nem akartunk sem zenekar, sem band vagy hasonló lenni.

Vissza az elhagyott kronológiai vonalhoz: mikor döntöttetek úgy, hogy leváltok a nyolcvanas évek underground sztárzenekarairól, és saját produkcióba kezdetek?

LL: Nagyjából két éve. Pedig ez a feldolgozós történet nagy sikerrel futott - akkor ugye még szó sem volt arról, hogy az Európa Kiadó ismét összeáll és koncertezik. Gábor kezdte el pedzegetni, hogy vannak szövegei, ötletei, kezdjünk azokkal valamit. Egy rövid ideig vegyesen játszottuk a nyolcvanas évek alternatív slágereit és a saját dalainkat. Aztán, modnom, úgy két éve, a saját számok győztek...

Ha valaki hozzám hasonlóan abból indul ki, hogy korábban a nyolcvanas évek alternatív rockzenéjét elevenítettétek meg, meglepőnek tűnhet saját számaitok stílusa. Én mondjuk nem tudnám a szokásos kategóriák közé belőni. Kivéve talán a Tengert, ami számomra egy kilencvenes évek beli alter-kedvenc, a Kino Puskin fánkiját idézi. Hányadán álltok a zenei kategóriákkal?

LL: Ha azt kérded, milyen stílust követünk, csak azt tudom mondani: sosem dőlt el, sosem találtuk ki, nem beszéltünk erről. Nem álltunk be egy műfaj mögé sem - ami persze megnehezíti a dolgunkat, hiszen nincs meg a sémák adta kényelem. Másrészt persze rendkívül jó, hogy ki-ki szabadon hozhatja, és hozza is a saját ötleteit, kötöttségek nélkül. Szóval nem agyaltunk ezen előre, de úgy érzem, kezd azért kialakulni a saját hangzásunk. Még ha nem is írható körül egy szóval - kicsit fánkis, kicsit latinos, nyúlunk a jazzből, az alterből, a reggea-ből... Egyébként pedig ami a kategóriákat illeti, elég rugalmasnak tűnnek a határok. Ha úgy vesszük, az EmilRulez!-nek sincs tulajdonképpen műfaja - a jazzből, a latinból építkezik, de se nem jazz- se nem latin zenekar. És ma már olyat is hallani, hom "emilrulezes". Vagy hogy helyben maradjunk: a Kispál is alternak számított tizenöt éve, ma meg már simán rámondják más zenekarokra, hogy "kispálos".

Nincs tehát házi zeneszerzőtök?

LL: Az határozottan nincs. A korábban jellemző sűrű tagcserék ebből a szempontból is érdekesek: máig játszunk olyan számokat, melyeknek alapötletét olyan emberek hozták, akik ma már nem játszanak velünk. Hoztak nótát, itt hagyták. Valahogy így. Voltak persze dalszerzés szempontjából kiemelkedően produktív tagok: Csernák Zoli mondjuk egy időben az átlagnál több és körvonalazottabb ötletet hozott.

Mennyire lehet ebből a műfajtalanságból perspektívát kovácsolni?

LL: Őszintén szólva ezen sem gondolkoztunk. Úgy voltunk vele, hogy csináljuk, és majd kiderül, hogy ráérez-e a közönség.

És ráérez?

LL: Az kétségtelen, hogy nem mozgatunk meg tömegeket, de az is biztos, hogy vannak lelkes rajongóink. Akik kívülről fújják a szövegeinket, és vitaminos pólóban csápolnak az első sorban.

Katics Tibor: És úgy tűnik, ismeretlen terepen is bejön a közönségnek a zenénk, ahogy legutóbb Kapolcson, a Művészetek Völgyében történt. Nemhogy nem ment ki a hallgatóság, hanem egyre csak gyűlt, olyan lelkesen, hogy a reperotárt kétszer végig kellett játszanunk. És ahogy a stílusunk, úgy a közönség sem lőhető be: az egészen fiataloktól az 50-60 éves korosztályig volt ott mindenki. Alighanem olyanok, akik nem stílus szerint hallgatnak zenét, hanem a zenéért magáért. A "stílustalansággal" kapcsolatban annyit tennék még hozzá ahhoz, amit Laci mondott, hogy abból a szempontból is nyugis, hogy nincs para azt illetően, hogy a választott stílus mikor jut túl a csúcson, mikor kerül leszálló ágba... Nincs benne görcs - és ha kell a zenekar mögé eszmét keresni, akkor alighanem ez a nyugodt, szabad hozzáállás lehetne az. Bizonyos értelemben figyelünk is arra, hogy ne álljunk rá túlzottan egy stílusirányra se. Egy időben például sok latinos alapot hoztunk, olyannyira, hogy egy ponton figyelmeztettük egymást, magunkat, hogy azért nehogy már latin zenekar legyünk... Az is velejárója ennek a kötetlenségnek, hogy korábbi számainkat rendszeresen átgyúrjuk, hónapról-hónapra változtatjuk. Ez azért így saját magunk számára is élvezetesebb - ugyanaz a szám és mégsem ugyanaz.

LL: Mondták többen ugyan, hogy a saját számaink is a nyolcvanas évek underground zenéjére hajaznak, de nekünk ez eszünk ágában sincs. Azt ugyan nem tudnám megmondani, hogy konkrétan mi is az, amit mi itt művelünk, de azt egészen biztosan állíthatom, hogy nem a nyolcvanas évek underground zenéjének utánérzése.

Nem lenne már itt az ideje egy saját lemeznek?

LL: De, nagyon is. Egyre inkább érezzük a hiányát. Lemez nélkül elég nehéz menedzselni a zenekart.

KT: Ugyanakkor elkapkodni semmiképpen sem szeretnénk. Időt adtunk a daloknak, koncerteken teszteltük őket közönség előtt.

LL: És hát - megint - a tagcserék, azok sem tették éppen gördülékennyé az alkotói folyamatot. Új tagok, új nóták, régi nóták újradolgozása... Folyamatos újrakezdés. Most úgy tűnik, összeállt a csapat.

Ha már szóba került az önmenedzselés - koncertezés terén mik a kilátások?

LL: Abba is bele kéne húzni - bele is fogunk idén. A PANKKK segítségével lényegesen könnyebb fellépni, könnyebben vállalnak be a szórakozóhelyek kevésbé ismert produkciókat is. Pedig a zenekarok mozgása, mozgatása renkdívül fontos. Ami az előadókat illeti: minél több helyre eljutni - ami a közönséget: minél több zenekart megismerni. Aztán úgyis a hallgatóság dönt arról, hogy ki fut be, ki nem. Magyarországon ma rengeteg jó, szakmailag rendben lévő zenekar van. Szinte csak stílusbeli, ízlésbeli különbség van köztük, de mindegyik megérdemli a szélesebb körű ismertséget. Szóval most mi is koncentráltabban koncertezünk. A koncepció: sok koncert - sok lóvé - lemez...

A városszerte fellelhető matricák is az önmenedzselési taktika részei?

LL: Olyasmi. Nincs pénz, nincs menedzsment... Aztán az egyre szaporodó stickereket látva leesett ez a matrica-dolog, amire a jelek szerint eléggé gerjednek az emberek. Azt gondolom mondani is felesleges, hogy nem mi ragasztgatjuk a matricákat... Egyébként ezek a kis hírvivők egész messzire eljutottak már. Nem is gondolnád: mi van egy győri klub WC-jében? Vitamin Csoport-matrica. Prágából is érkezett jelentés matrica-ügyben - szintén WC-ből... Mi több: hiteles információk szerint már az Egyesült Államokba is eljutott a Vitamin-matrica.

Koncertek
február 10. - Café Dante
március 4. - Kino Café (Uránia Mozi)
április 5. - PTK BTK angol szakest (Szenes Klub)

Tagok
Szita Gábor - ének
Schultheisz Gábor - billentyű
Szentpáli Valér - gitár
Katics Tibor - basszusgitár
Czirkelbach Ágnes - ének, vokál
Lőrincz László - dob
Solymosi Péter - trombita