Hírek

2006.02.11. 00:00

Bizottságalakítási lázban a két legnagyobb párt

„Egyetlenegy vizsgálóbizottsági üléssel is elégedett lenne a Fidesz a Nomentana-ügyben” – jelentette ki Révész Máriusz. A Fidesz szóvivője levélben fordult a parlamenti pártok frakcióvezetőihez, hogy ehhez a támogatásukat kérje.

BAMA

Az MSZP korábban nem támogatta a testület létrehozását. Révész hangoztatta: a „tisztázási bizottság” ülésére azért lenne szükség, mivel Magyarországnak bel- és külpolitikai okok miatt is fontos, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormánypártok tisztázzák a „fantomcég” ügyét még a választások előtt. A Fidesz szóvivője szerint felvetődött az okirat-hamisítás, a törvénytelen privatizáció, a hatóságok megtévesztésének gyanúja és adózási problémák is.

Az MSZP is szeretne vizsgálóbizottságot összehívni, mégpedig a Postabank konszolidációjának kivizsgálása érdekében. A testület a következő parlamenti ciklusban kezdené meg működését. Vadai Ágnes szerint egy interne-ten megjelent dokumentum adhat magyarázatot arra, hogy az Orbán-kormány megalakulását követően a banknál megállapított 20 milliárdos hiány év végére hogyan duzzadhatott fel több mint 150 milliárdosra. „Orbán Viktornak magyarázatot kell adnia arra, hogy ki és miért állította le a Postabank-konszolidáció vizsgálatát, miért nem hozták nyilvánosságra a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megállapításait és miért titkosították 20 évre az üggyel kapcsolatos dokumentumokat” – mondta Vadai, aki szerint a Postabank konszolidációjára fordított pénzből Fideszhez kötődő emberek és vállalkozások gazdagodtak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!