Friss hírek

2006.02.14. 19:39

Csökkent a bűncselekmények száma Budapesten

Jelentősen csökkent tavaly az ismertté vált bűncselekmények száma, az ismeretlen tettesek felderítésének eredményességi mutatója pedig emelkedett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) területén - olvasható a rendőrség internetes honlapján.

BAMA

A keddi tájékoztatás szerint több mint 20 százalékkal kevesebb volt a betöréses lopások és a lakásbetörések száma tavaly a megelőző évhez képest. Tovább folytatódott a gépjárműlopások számának csökkenése, és a rablások területén is jelentős csökkenés volt érzékelhető - derül ki az adatokból.

A tájékoztatás szerint a múlt évben a zsebtolvajlások száma közel 18 százalékkal, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények pedig 10 százalékkal csökkentek az előző esztendőben. Az ismeretlen tetteses felderítési arány 32 százalékról 41,3 százalékra, a felderítési mutató pedig 41,8 százalékról 49,2 százalékra javult.

A közlés szerint a főváros közlekedésbiztonsága 2005-ben az előző évhez képest javuló képet mutat, a személyi sérüléses és a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma csökkent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!