Közélet

2006.02.15. 16:15

Évfordulók sora Komlón

Komló | Ebben az évben több mint 50 olyan kulturális esemény lesz a városban, mely az ide látogatók érdeklődésére is számot tarthat. A szakmai intézmények mellett idén jelentős szerepet kapnak a szervezésben, lebonyolításban a civil szervezetek is. Páll Lajos programigazgató elmondta, az eseménysor jelentős évfordulókra épül.

BAMA

 A település 750 éves, Komló 55 éve város, októberben lesz a forradalom 50. évfordulója. Idén 150 éves a mecsekfalui katolikus templom, melynek védőszentje, Sarlós Boldogasszony napján, július 2-án ünnepi szentmise és búcsú is lesz a városrészben. A nagyrendezvények egyikén, a hagyománnyá vált Magyar Kultúra Hetén már túljutott a város. Május 1-jén ismét lesz Európa Nap, ezúttal „Örökség-fesztivál” alcímmel, ugyanis a rendezvény kapcsolódik Pécs Európa Kulturális Főváros „felvezető éveinek” programjaihoz – idén a kulturális örökség a központi téma. Új program a nyári, Promenád című szabadtéri koncertsorozat, melyet kéthetente, vasárnaponként rendeznek. Újra indul a nyári hangversenysorozat a mánfai Árpád-kori templomban. A város legnagyobb rendezvényei, a Komlói Napok és a Borbála Napok ebben az évben is sok újdonságot, érdekességet ígérnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!