Hírek

2006.02.23. 17:18

Most bátran esszük a baromfit

A hazai baromfiágazat alig heverte ki a tavalyi év forgalomkiesését, amikor megérkezett Magyarországra is a madárinfluenza. Egyelőre azonban nem esett vissza a baromfifogyasztás.

Tóth Marcella

Eddig az Európai Unió hét tagállama, legutóbb Magyarország jelentette, hogy madárinfluenza-vírussal fertőzött vadmadarakat találtak a területükön. Ausztriában pedig már háziszárnyasokban, két csirkében és három kacsában is kimutatták a H5N1 vírust, egy állatmenhelyen. Ez az első alkalom, hogy Európában háziszárnyasok is megfertőződtek a mostani járványban.

Az Európai Unió két tagállamának engedélyezte, hogy beoltsák a baromfikat. Franciaországban mintegy 900 ezer kacsát és libát oltanak majd be a H5N1 vírus ellen a három legveszélyesebbnek ítélt tartományban. Ezeket az állatokat ugyanis problémás zárt helyen tartani és ezért nehezen megoldható az, hogy ne érintkezzenek az esetlegesen megfertőződött vadmadarakkal. A szárnyasok beoltását azonnal megkezdik és 2006. április 1-ig folytatják. Hollandiában az oltás helyett azt is választhatják, hogy nem tartják szabadon az állatokat.  A két országban Európa többi részétől eltérőek az állattartási szokások, például kis területen tartanak sok szárnyast, ezért indokolt a madarak beoltása - mondta el érdeklődésünkre Bognár Lajos, az országos főállatorvos helyettese. Nem létezik egyébként az EU által jóváhagyott vakcina a madárinfluenza ellen. A két ország, amelynek engedélyezték a szárnyasok beoltását, nemzeti szinten hagyta jóvá a vakcinát. A beoltott állatokat regisztrálni kell, azok nem hagyhatják el az ország területét. A húsuk és a tojásuk fogyasztása azonban nem ártalmas az emberi egészségre.

Magyarországon továbbra  sem indokolt a haszonállatok beoltása - hangsúlyozta Bognár Lajos. Ez egyrészt járványügyi szempontból sem szükséges. Másrészt nem akarják egy ilyen lépéssel elveszteni a fogyasztók bizalmát. Magyarországon csak akkor jöhetne szóba a vakcinázás, ha egy esetleges járvány továbbterjedését más módon nem lehetne megakadályozni. Hazánk csak az állatkerti, vadasparki madárállomány beoltására kért engedélyt az Európai Uniótól, amely az értékes génállomány megőrzése miatt fontos.

A madárinfluenzával kapcsolatos hírek miatt a magyar baromfiágazat igencsak rossz helyzetbe került tavaly ősszel. A lakosság körében kialakult pánik 2005. utolsó negyedévében mintegy 3 milliárd forint forgalomkiesést okozott a baromfiágazatnak - mondta el érdeklődésünkre Takács László, a Baromfi Termék Tanács igazgatója. Adataik szerint az élőállat-felvásárlás 2005-ben 457 ezer tonnára, 4,2 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva.

A madárinfluenza hazai megjelenésének múlt szerdai bejelentés hatására azonban nem érzékelték, hogy visszaesett a baromfi eladás. Úgy tűnik, az emberek már tájékozottak, nem tartanak a madárinfluenzától - magyarázta Takács László. Érdekes, hogy tavaly is elsősorban a csirke forgalma esett vissza, annak ellenére, hogy Magyarországon ezeket a szárnyasokat zártan nevelik, nem találkozhatnak a fertőzéssel. A liba, a kacsa, a pulyka eladása nem csökkent. A csirke forgalma októberben 30, novemberben 15, decemberben 6-7 százalékkal esett vissza. Az idén januárban már visszaállt a fogyasztás a tavaly januári szintre.

Szigorú határellenőrzés

A szlovák határon fokozottan ellenőrzik az élő szárnyas, valamint a baromfiból készült húskészítményeket, hogy megelőzzék a madárinfluenza terjedését. A nagy forgalmú határátkelőknél, Tornyosnémetinél, Sátoraljaújhelynél és Bánrévénél vizsgálják át a teherautókat. Elsősorban az áruk származását és végcélját, valamint a szállítási engedélyeket ellenőrzik a szlovák határőrök. A magyar vámszervek még nem döntöttek hasonló intézkedésekről.

Válságtervet dolgoztak ki az áruházak

Az esetleges rendkívüli helyzetre válságtervvel készülnek a nagy kereskedőláncok Magyarországon is. Pontos forgatókönyvünk van a termékeknek az áruházakból való visszagyűjtéséről – tájékoztatta a Világgazdaságot a Metro Kereskedelmi Kft. marketingosztálya. A cég amellett, hogy az összes beszállítótól nyilatkozatot kér az általuk szállított baromfitermékekről, egy független élelmiszer-higiéniai laboratóriumot is megbízott azzal, hogy szállítóiknál külön ellenőrzéseket tegyenek.

Az Auchan és a Tesco október óta csak magyar termelőktől származó ellenőrzött szárnyasokat árusít. Utóbbi tájékoztatása szerint a hipermarketláncba kerülő húsipari termékeket már a vágóhidakon ellenőrzik. A rendkívüli esetre intézkedési tervet dolgoztak ki, ám annak részleteit egyelőre nem közlik. A Penny Market hálózatnál is felkészültek a termékvisszagyűjtésre, a CBA szerint azonban nincs szükség válságtervre, csupán végre kell hajtani a hatóságok által az adott helyzetre hozott előírásokat.

Az Auchan és a Tesco október óta csak magyar termelőktől származó ellenőrzött szárnyasokat árusít. Utóbbi tájékoztatása szerint a hipermarketláncba kerülő húsipari termékeket már a vágóhidakon ellenőrzik. A rendkívüli esetre intézkedési tervet dolgoztak ki, ám annak részleteit egyelőre nem közlik. A Penny Market hálózatnál is felkészültek a termékvisszagyűjtésre, a CBA szerint azonban nincs szükség válságtervre, csupán végre kell hajtani a hatóságok által az adott helyzetre hozott előírásokat. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!