Közélet

2006.03.07. 10:00

Hivatalos a hastánc-világcsúcs

Pécs | Immár elismert világycsúcs az őszi egyetemi hastáncos rekordkísérlet. A Táncoló Egyetem gáláján a bejegyzett Guiness-rekord szerint 267 vállalkozó kedvű résztvevő hasát mozgatták meg egyszerre, miközben a különleges produkcióhoz még százak csatlakoztak.

BAMA

A PTE szeptember 26-án rendezte meg a Táncoló Egyetem ötéves, jubileumi gáláját a Szigeti úti aulában. A műsor abból szempontból is rendhagyó volt, mert  Guinness-rekordkísérlet is szerepelt a programban, mégpedig hastánc.

Utolsó műsorszámként került sor a Guinness rekordkísérletre, a: „Táncoljunk minél többen hastáncot!” jelszóval és programmal. Hastánc kategóriában eddig nem volt még hivatalos rekord. A szervezők azt szerették volna, ha pécsi  horvát kóló Guinness-rekord után a hastáncrekord is Pécshez fűződne. Ennek érdekében Indzsi Deniz hastáncos oktató vezetésével – számos már profin hastáncoló hölgy körében – lehetett bemelegíteni és ellesni a lépéseket, finom mozdulatokat, próbálni az érdekes csípőmozdulatokat. Az aula színpadára és a színpad elé vártak mindenkit, aki csak ízelítőt kívánt kapni a keleti kultúrkör legismertebb táncából, és ezzel gyarapítani az egyszerre legtöbben hastáncot lejtők létszámát. Ugyanis minimum 25 fő együttes részvétele és legalább ötperces közös tánca jelentette ugyanis a Guinness által hivatalosan is kiadott feltételt.

[caption id="" align="alignleft" width="300"] A résztvevők különleges teljesítményét Guniess-rekordként ismerték el
[/caption]Azon a szeptemberi esetén estén 267 együtt hastáncoló jelentkezett, köztük 37 fiú, és két négyéves kislány. Ennyien adták személyes adtaikat a közös produkcióhoz, amelyben valójában 425-en táncoltak. A rekordkísérletet két tanú igazolásával, valamint videó és fotó felvételekkel kellett igazolni. A Guinness World Records a 145332 számon regisztrálta a rekordkísérletet.

Aztán hosszú várakozás következett, A Guinness World Records csak most februárban küldte meg azt a hivatalos oklevelet, amely szerint pillanatnyilag az egyszerre legtöbben hastáncolók kategóriájában 267 fővel a Pécsi Tudományegyetem Táncoló Egyeteme tartja a világcsúcsot. Végül is ez is reklám az egyetemnek, még ha sajátos is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!