Hírek

2006.01.27. 00:00

A radikális Hamász alakíthat kormányt

A Hamász abszolút többséget szerzett a szerdai palesztin parlamenti választásokon. A 77 százalékos részvétellel zajlott voksolás tegnap este közölt előzetes eredményei szerint a radikális mozgalom 76 helyet szerzett a 132 fős törvényhozásban.

Csák E.

A kormányzó Fatah párt, amely mindössze 43 képviselőt küldhet a parlamentbe, jelezte: nem vesz részt olyan koalíciós kormányban, amelyet a választáson győztes riválisa alakít. Korábban a Hamász azt közölte, hogy tárgyalni fog a kormányalakításról Mahmud Abbász elnökkel és a többi palesztin párttal. Vezetői azt nyilatkozták, készek részt venni a Palesztin Hatóság munkájában, véleményük szerint ők sikeresebben vehetik fel a harcot Izraellel, mint az eddig kormányzó Fatah.

Közben bejelentette lemondását Ahmed Korei palesztin miniszterelnök, és egyben közölte: a radikális Hamász mozgalomnak kell kormányt alakítania a választások eredményeképp. Izrael a Hamász választási győzelméről szóló első jelentések után megerősítette: nem hajlandó tárgyalni a szervezettel. Addig semmiképpen, amíg nem fegyverzi le saját fegyveres egységeit, és nem mond le a terrorról. Az izraeli jobboldal szerint a Hamász győzelméhez nagyban hozzájárult az, hogy az izraeliek kivonultak a Gázai övezetből. Szerintük ez azt bizonyította a palesztinok számára, hogy a terror eredményre vezethet. Úgy vélik, Izraelnek az oslói megállapodások szellemében meg kellett volna akadályoznia a Hamász részvételét a palesztin választásokon.

Kofi Annan ENSZ-főtitkár arra figyelmeztetett, hogy a Hamásznak le kell tennie a fegyvert, ha részt akar venni a kormányzásban. Az Európai Bizottság közölte: bármilyen palesztin kormánnyal kész együttműködni, de csak akkor, ha az békés eszközöket használ. Megfigyelők attól tartanak, hogy a Hamász győzelme veszélybe sodorhatja a közel-keleti béketárgyalásokat, mert a mozgalom elkötelezte magát Izrael állam megsemmisítése mellett.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!