Hírek

2006.02.27. 20:01

Perbe fogott Szerbia

Többmilliárd dolláros jóvátétel megfizetésére kötelezheti a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) Szerbia-Montenegrót, ha bebizonyosodik: az ország felel a Bosznia-Hercegovina területén végrehajtott népirtásért.

Gyükeri Mercédesz

Példa nélkül álló per vette kezdetét hétfőn Hágában, mindössze néhány utcányira a Volt Jugoszlávia Területén Végrehajtott Háborús Bűnöket Vizsgáló Nemzetközi Bíróságon (ICTY) zajló tárgyalásoktól. A vádlott ezúttal Szerbia-Montenegró, a Jugoszlávia jogutódja, amely ellen Bosznia-Hercegovina nyújtott be keresetet. Szarajevó azzal vádolja Belgrádot, hogy aktív szerepet játszott az országban a kilencvenes években végrehajtott népirtáshoz. Most először fordul elő, hogy egy szuverén államnak kell egy ilyen váddal szemben megvédenie magát.

A bosnyákok még a hazájukban zajló háború idején, tizenhárom éve fordultak az ICJ-hez. Céljuk akkor az volt, hogy a bíróság mondja ki: Jugoszlávia részt vett a boszniai etnikai tisztogatásokban. Egyben rendelje el ennek leállítását, s állapítson meg kártérítést a gyilkosságok, kínzások és pusztítások ellentételezéseként. A bíróság akkor heteken belül elrendelte, hogy Jugoszlávia tegyen meg mindent tőle telhetőt, ezenkívül mindkét felet felszólított arra, ne tegyen semmit, ami súlyosbíthatja a helyzetet. Természetesen ez a verdikt is arra a sorsra jutott, mint az ENSZ Biztonsági Tanács határozatainak többsége, s a következő két és fél évben nemhogy enyhült volna a helyzet, de még kegyetlenebb harcok zajlottak a Jugoszláviából kivált köztársaságban.

A harcokon kívül a jogi vita is folytatódott a maga útján. Belgrád először az ICJ illetékességét vitatta, majd 1996-ban ellenkeresetet nyújtott be a boszniai szerbek ellen elkövetett népirtás miatt. Ezt négy évre rá – a kilencvenes években Jugoszlávia élén álló, ma pedig a háborúban betöltött szerepe miatt az ICTY előtt sorsára váró – Szlobodan Milosevics bukása után visszavonták. Szarajevó azonban a bukást követően is fenntartotta vádjait, s 2003-ban végső keresetét is benyújtotta.

A szerb ügyvédek most érvelhetnek azzal, hogy Jugoszlávia felbomlása után országukat nem ismerte el az ENSZ, így az ICJ nem ítélkezhet. A koszovói konfliktus miatti keresetet két éve éppen erre hivatkozva vetette el a bíróság. Érvelhetnek továbbá azzal is, hogy a kereset legfontosabb vádpontjának tartott szrebrenicai ostromhoz nincs közük, mondván a nyolcezer muszlim férfi és gyermek életét követelő 1995-ös vérengzést a boszniai szerb haderő hajtotta végre, Belgrád jóváhagyása nélkül.

Sokan emlékeznek azonban arra – a Szlobodan Milosevics perében is bizonyítékként használt – videofelvételre, amelyen a Skorpió szerb félkatonai szervezet tagjai ölnek meg hat boszniai muszlimot. Az is a bosnyákokat igazolhatja, hogy Ratko Mladics, a boszniai szerb hadsereg szrebrenicai vérengzésért felelősnek tartott tábornoka a jugoszláv néphadseregtől is kapott fizetést.

A hágai tárgyaláson a meghallgatások május 9-ig tartanak, ítélet az év végén, vagy a jövő év elején várható. Ha Szarajevó nyeri a pert, dollármilliárdokban mérhető jóvátételre számíthat szomszédjától. Ám az sem jelent automatikus kompenzációt, ha az ICJ Bosznia-Hercegovina oldalára áll. Elképzelhető, hogy csak formális bocsánatkérést vár el Belgrádtól. Horvátország is benyújtotta a maga keresetét Szerbia-Montenegró ellen. Sőt, Zágráb még azt is meghatározta, mennyit vár el Belgrádtól a népirtás miatt: az ő kárigényük 29 milliárd dollár.

Belgrád még kapott egy utolsó esélyt

Felfüggesztik az Európai Unió és Szerbia-Montenegró között zajló között a társulásról szóló tárgyalásokat, amíg Ratko Mladics, a boszniai szerb hadsereg háborús bűnökkel vádolt tábornoka nem kerül Hágába – hangzott el hétfőn az EU külügyminiszterek tanácskozásán. Ollie Rehn, az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja ugyanakkor közölte: reméli, a szerb kormányban megvan az akarat Mladics elfogására. Belgrád – amely eredetileg hétfőig kapott határidő Mladics elfogására – most március végéig kapott haladékot. Ellenkező esetben felfüggeszthetik a tavaly októberben megkezdett tárgyalásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!