Szemlemérleg bombariadóval

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Hajdu Szabolcs (képünkön jobbra) sajátos karriertörténetét díjjal ismerte el a nemzetközi zsűri. Meglehet, a külföldi fesztiválokra is elvárják a filmet.
[/caption]Ahogy fél távon már sejthető volt, a 37. Magyar Filmszemle „búcsúestjén” a Dimitri Eipides vezette nemzetközi zsűri a Fehér tenyér és a Taxidermia előtt emelt kalapot. A rendezői látványért Szemző Tibor Körösi Csoma-filmjét jutalmazták, míg a dokumentumfilmek közül a legnagyobbat a Fekete kutya „harapott”. A moziaktivisták szeánsza a nézőszámot tekintve is komoly siker; információink szerint 50 ezren váltottak jegyet a filmünnepre. Ez az eredmény az eddig csúcstartó tavalyi esztendőt is felülmúlja.
Persze a fiatal alkotók látványos sikerei, a média és a publikum figyelme ellenére a magyar filmgyártás berkein belül még mindig sorjáznak a megválaszolatlan kérdések. Igaz, a helyzet sokat javult azóta, hogy Makk Károly 1999-ben kijelentette: „eredeti ötletek kidolgozása helyett kész panelek alapján unalmas vígjátékokat csinálunk. Hiányzik a műhelymunka. Az alkotók egyedül gyártják forgatókönyveiket, és folyton azt magyarázzák: ezek a félig kész, átgondolatlan művek az ő saját gyermekeik. Ilyenkor azt mondom: oké, akkor szoptassátok is ti! Van tejetek? Kórusban jön a válasz: ja, az nincs...”
Durst György producer figyelmeztet: a filmes szakma ez idő tájt (választási) ígéretek bűvöltében él. De morális értelemben is kikezdhető. A Szabó István és Kézdi-Kovács Zsolt ügynöki múltjával kapcsolatos, a szemle előestéjén kirobbant botrányra utalva megjegyzi: „a Szabó mögé felsorakozó egykori Máriássy-osztály rendesen beletenyerelt néhányunk életébe, nekem a maradék illúzióim is odavesztek.” Durst állítja: ezernyi „lom” van még a szőnyeg alá söpörve. De most, az ünneplés pillanataiban nem ildomos ezeket számba, lajstromba venni. Arról is csak szőr mentén eshet szó – jegyzi meg Az élet ajándéka című Körösi Csoma Sándor mesés életét feldolgozó mű producere –, hogy a mi szemlénk belügy, s határainkon túl a rendezői elismeréseket vagy a külföldi ítészek  Gene Moskowitz-díját jegyzik csupán.
Kész szerencse, hogy idén egyezik a nemzetközi erőkből verbuvált szemlezsűri és a kritikusok értékítélete. Elvégre itt is, ott is a Fehér tenyér és a Taxidermia győzedelmeskedett.
Mindkét film unikumszámba megy. Előbbi azért, mert úgy tud a nyitóképtől a vége főcímig érdekes és szórakoztató maradni, hogy közben meglehetősen mélyre ás a magyar társadalom tudatalattijában. Utóbbi pedig azért, mert mer provokatív, gyomorforgatóan őszinte lenni. A 37. Magyar Filmszemlén bebizonyosodott: felnőtt egy nemzedék, amely egyre messzebbre kerüli a régi paneleket, sémákat. A két díjazott mozi rendezője, Hajdu Szabolcs és Pálfi György is ebben a csapatban „focizik”. Külön rekord, hogy Pálfi kettőből kétszer nyert a filmszemlén. A Hukkle volt az első nagy durranás, ami aranyat ért. Az új favorit, a Taxidermia, ami Parti Nagy Lajos novelláira épül. A zsűri indoklását idézve: „a film világunkról alkot fiatalos és fantáziagazdag látomást”.
A producerek véleménye egyelőre megoszlik arról, milyen nézettséggel számolhatnak a szemlesikerek. Durst amondó: a Fehér tenyér 25-30 ezer nézőt, Pálfi filmje 20 ezer nézőt csábíthat a vetítőtermekbe – miközben igazi sikerfilmnek százezer nézőtől számít egy alkotás. A Fehér tenyér társproducere, Angelusz Iván derűlátóbb. „Azt hiszem, akár az ötvenezres határt is átlépheti a film” – summázza. Angelusz amondó: alkotótársa, Hajdu Szabolcs filmjében képes volt érzékeltetni, hogy működnek kis hazánkban a kiskirályságok, ahol látszólag jelentéktelen figurák nőnek az égig. Mindezt a tornászok világában barangolva teszi, elmesélve egy igaz történetet arról a kissrácról, aki egy szadista edző irányítása mellett érik sportolóvá Debrecenben, majd Amerikába megy szerencsét próbálni, ahol kedzetben tréner lesz, végül pedig egy Las Vegas-i látványszínházban lel otthonra, ahol jó pénzért akrobatamutatványokat mutat be.
A sajátos karriertörténet producere, Angelusz Iván dicséri a konkurenciát is. Szerinte a palettán szereplő mozik közül Mundruczó Kornél Johannája volt a legegységesebb és a legmegdöbbentőbb alkotás, míg a Taxidermia megkerülhetetlen fejezete lett filmtörténelmünknek.
A 37. Magyar Filmszemlén látott alkotások közül több is célba vette a múltat és a jelent, a kádári langymeleg világot és a vadkapitalizmus kíméletlenségét. A forgatókönyvek többsége azonban hagyott kívánnivalót maga után. Már a nyitófilm, Szabó István Rokonokja sem tűnt telitalálatnak. A régen várt mű sajnos, nem több mint egy oknyomozó matiné. Alapjában véve jószándékú alkotás – ez sem kevés –, amely óvatosan mutogat fügét a kis stiklikkel, nagy hazugságokkal, aprópénzzel és panamákkal telepakolt Magyarhonnak.

A három legnézettebb alkotást sorrendben a Le a fejjel, valamint a Csak szex és más semmi című film követte 153 ezres, illetve 146 ezres nézőszámmal. A további alkotások mindegyikére 100 ezernél kevesebb jegyet adtak el; a nézettségi rangsor hatodik helyén álló Az igazi Mikulásra például mindösszesen 35 ezren voltak kíváncsiak. A forgalmazók rangsorát – a filmjeik által vonzott nézők számát alapul véve – a Hungaricom vezette, mely a Csudafilm, a Le a fejjel! és a Csak szex és más semmi című filmmel szerepelt; az alkotásokat 480 ezren látták. A második helyre az Intercom került az általa forgalmazott egyetlen magyar filmmel, a Sorstalansággal. A sorban a harmadik a Best

Hollywood az Egy szoknya, egy nadrág című produkciónak köszönhetően. A filmforgalmazók közlése alapján tavaly összesen 19 magyar filmet mutattak be; több mint 34 500 előadásra 1,3 millió néző váltott jegyet. Hajdu Szabolcs (képünkön jobbra) sajátos karriertörténetét díjjal ismerte el a nemzetközi zsűri. Meglehet, a külföldi fesztiválokra is elvárják a filmet. -->