Hírek

2006.02.09. 15:20

Lovász gyújtotta fel a lovardákat

Egy 30 éves lovász, K. Sándor gyújtott fel két lovardát még az ősszel Csömörön. A szeptemberi tűzben egy, az októberiben három ló pusztult el.

N. E. D.

A történtek után a környékbeli lovardák tulajdonosai összefogtak és járőrözésbe kezdtek, hogy kiderítsék: ki is a tettes. A gyújtogatót viszont végül a rendőrség fogta el. Kiderült: K. Sándor 22 betöréses lopást követett el, tettét részben be is ismerte. Egyik alkalommal például egy kocsit lovasított meg, végül ez buktatta le őt Jászberényben. Ignácz István, Pest Megye Rendőr-főkapitánya szerint egyértelmű választ nem adott ugyan a tolvaj arra, hogy miért borította lángba a lovardákat, a nyomozók azt valószínűsítik, hogy így akarta eltüntetni maga után a nyomokat.

Sorozata tavaly nyáron kezdődött lakásbetörésekkel, a 22 ügyből négynél gyújtotta fel maga után a helyszínt. A tolvaj minden mozdíthatót magával vitt, így például motort, szerszámot is zsákmányolt. Lakóhelyén 172 lopott tárgyat foglaltak le a rendőrök. Az egyébként korábban vagyon elleni bűncselekmények miatt már elítélt K. Sándor bűncselekményeivel 50 millió forint kárt okozott. A férfit nemrég letartóztatásba helyezték, a jelentős értékre elkövetett rongálás miatt akár öt évre is rács mögé kerülhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!