Hírek

2006.02.22. 00:00

A kisebb javítások forgalmi adója is csökken

A korábbi kettő helyett három területet vonna a kedvezményes áfakörbe Magyarország – erről döntött a kormány keddi ülésén. Az Európai Bizottság által kijelölt öt területből elvileg kettőt lehet választani, amelyet öt- százalékos áfával lehetne adóztatni egészen 2010-ig.

B. L.

Különösen nyomós indokkal azonban egy harmadik területet is lehet kérvényezni – tudtuk meg Kalló Katalintól, a Pénzügyminisztérium sajtóosztályának munkatársától. Így most a házi betegápolás és a magánlakások felújítása után a kisebb javítási munkálatokat (kerékpár, cipő, bőráru) terhelő adó is 5 százalékra csökkenhet nyártól. Természetesen csak akkor, ha Brüsszel is indokoltnak látja a javítási szolgáltatások bevonását a kedvezményes áfakörbe.

„Önmagában az, hogy csökkentik a lakásfelújítási munkálatokat terhelő áfát, nem fogja kifehéríteni ezt a területet, továbbra is számlaadás nélkül dolgoznak majd a szakmunkások” – nyilatkozta a reggel.hu-nak Vadász Iván adószakértő. A legfontosabb problémát abban látja, hogy a kormányzat egy „propagandisztikus adócsökkentéssel” kívánja megoldani a feketemunka kérdését. A számlaadás akkor sem éri meg sem a munkát végző mesternek, sem a lakás tulajdonosának, ha kevesebb áfát kell fizetni. Vadász Iván szerint az sem bizonyosodott be még soha, hogy kisebb adóterhek esetén többen választják a legális megoldást az adóelkerülés helyett.

Másképp vélekedik a Magyar Építész Kamara elnöke. A számlát adó szakmunkás felelősséget vállal a munkájáért, ezért a számla már önmagában bizonyíték lehet garanciális viták esetén – hívta fel a figyelmet lapunk érdeklődésére Eltér István. Véleménye szerint ha 5 százalékos áfát kellene fizetni a lakásfelújítási munkálatok után, akkor a tulajdonosok vállalnák, hogy többet fizetnek cserébe azért, hogy probléma esetén reklamálhassanak.  

B. L. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!