Friss hírek

2004.12.02. 07:54

Repednek a házak a Garayn

Recsegő falak, potyogó vakolat között élik mindennapjaikat a Garay téri házak lakói. Néhol az udvarra is kilátni a repedéseken. Nem földrengés, csak az új piac építése okozza a bajt.

BAMA

Potyog a vakolat, recsegnek, repednek a falak az épülő Garay téri piaccal szomszédos házakban. A lakók kétségbeestek, legtöbbjük lakását nemrég újították fel. Némelyik most úgy fest, mintha kisebb földrengés sujtotta volna. Van, aki mindent bedobozolt, hogy azonnal költözhessen, ha nagy a baj.
Bogárdy Ilona (40) éjjelente hallja a falak mozgását. A repedések napról napra növekednek.
A telefon és a kapucsengő sokszor nem működik. Az egyik házban még a gázcsövek is elrepedtek. Zsikla Zsoltékéknál (36) a villanybojlerbe nem jut el az áram. Egy hosszabbító segítségével a folyosói konnektorba kellett bedugni a vízmelegítőt. Fürdőszobájuk bejáratánál már öt centi a repedés. Nappal kilátni rajta az udvarra.
Zsohár Árpád, a Garay téri piacot építő Pendala Holding igazgatója szerint ettől nem kell tartani. Még két hétig mozoghatnak a falak, azután vége lesz a tortúrának. Addigra végeznek a piac alapjainak résfalazásos építésével.
– Minden kárt megtérítünk, kijavítunk, minden sérült lakást fel fogunk újítani – ígéri az igazgató. Zsohár szerint nem csak a Garay téren, hanem minden belvárosi foghíjtelek beépítésénél előállnak ezek a problémák. Ez azért van, mert öregek az épületek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!