Hírek

2004.12.07. 00:00

Keresztül Budapesten

BAMA

II. kerület Harminc év
A kerület legnagyobb parkkal rendelkező óvodája három évtizede nyitott meg a Gesztenyés-kertben. Az ott dolgozó felnőttek és az ott cseperedő gyerekek vendégek társaságában ünnepeltek. A meghívottak között volt Horváth Csaba polgármester, aki ajándékokkal, egy rollerrel és egy kerékpárral érkezett. (vs)

III. kerület Fórum
Közmeghallgatást tart holnap délután fél öttől a képviselő-testület az Óbudai Művelődési Központban. A résztvevőktől közérdekű javaslatokat várnak. (nvzs)

IV. kerület Döntő
A harmadik osztályosok irodalmi vetélkedőjét tartják ma délután az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban. Az első fordulóban legsikeresebben szereplő csapatok mérik össze a tudásukat. (nvzs)

V. kerület Parlagfű
A fővárosi parlagfűprogram szakmai napját Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes nyitja meg ma a Főpolgármesteri Hivatal Tanácstermében. (ka)

VI. kerület Ingyenes nyelvtanfolyam
Harminckét órás ingyenes angolnyelv-tanfolyam indul 2005. februárjában terézvárosiak számára. A résztvevők 6 csoportban, 8 hétig, heti kétszer két órában tanulnak majd. Jelentkezési határidő: 2005. január 23. (rv)

VII. kerület Kirakatverseny
A helyi önkormányzat idén is megrendezi a Karácsonyi Kirakatversenyt. A jelentkezéseket december 13-ig lehet leadni a Polgármesteri Hivatalban. (kg)

VIII. kerület Gyermektalálkozó
A budapesti Szlovák Intézet december 10-én 10. 30 órai kezdettel rendezi meg immár hagyományos karácsony előtti Országos Szlovák Gyermektalálkozóját a kulturális intézetben. Cím: Rákóczi út 15. A találkozón részt vesz dr. Július Filo, a szlovák evangélikus egyház elnök-püspöke. (pg)

IX. kerület Fórum
A magyar külgazdaságpolitika aktuális kérdéseiről tart fórumot kedden a Corvinus Egyetem hallgatóinak Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára az egyetem Fővám téri épületében. (ka)

X. kerület Liget tér 
Elkészültek a tervek a Liget téri aluljáró környékének újjáépítéséhez. Andó Sándor polgármester és Vajda Pál főpolgármester-helyettes már tárgyalnak a rendezésről. (ia)

XI. kerület Szabályozási terv
Elkészült az Irinyi József –Bogdánfy– Budafoki út által határolt terület, valamint a Daróczi út és környékének szabályozási terve. A Főépítészi Irodán január 12-ig részletes tájékoztatást kapnak az érdeklődők. (tt)

XII. kerület Önkéntesek
Fotókiállítás nyílik ma az Önkéntes Központ Alapítvány rendezésében a CD Bár Buda Teázóban. A hegyvidéki székhelyű alapítvány azokat segíti, akik önkéntesként akarnak dolgozni, illetve akik önkéntesekkel akarnak dolgoztatni. (ka)

XIII. kerület Elismerés
A kerület fiatal sportolóit köszönti dr.Tóth József polgármester az Angyalföldi Művelődési Központban ma délután. A programon részt vesznek a Jó sportoló, jó tanuló és a Kerület kiváló ifjúsági sportolója elismerésben részesültek. (nvzs)

XIV. kerület Zugló is nyert
A fővárosban eddig százharmincan nyertek az e-Magyarország pályázaton, köztük a legutóbb Zugló is. A nyertesek több millió forintos beruházást valósíthatnak meg az elektronikus ügyintézés fejlesztésére. (nvzs)

XV. kerület Látogatóban
A horvát önkormányzat látogatást tett a horvátországi Donji Kraljevecben. Magukkal vitték vendégszerepelni a Rákospalotai Szilas Néptánc Együttest
és a Mező zenekart. (vs)

XVI. kerület Eladhatók a telkek
A kerület testülete legutóbbi ülésén foglalkozott a Lucernás utcai ingatlanokkal. Miután a közelmúltban a környéken befejeződött a csatornázás, a testület úgy döntött, a telkeket értékesítik. (lma)

XVII. kerület Pályázati bevétel
Az önkormányzat ebben az évben összesen 1 milliárd 791 millió forint elnyerése reményében nyújtott be pályázatokat. Ezek közül csak a Lőrinci út – Jósika utca – Ferihegyi út – Kisfaludy utca által határolt rákoshegyi csatornafejlesztéshez 600 millió forint állami támogatást nyertek, amelyet 300 milliós önrésszel egészítettek ki. (vs)

XVIII. kerület Kiadások
A kerület tisztaságára, a környezetvédelmi feladatok ellátására harmincmillió forintot költöttek az idén. Rendkívül sokba került az illegális hulladék elszállítása – hangzott el a közmeghallgatáson. (nvzs)

XIX. kerület Véradók
Klubnapot tart holnap délután öt órától a Kispesti Véradók Egyesülete a Csokonai utca 3. szám alatt. (nvzs)

XX. kerület IKA-díjak
Az Ipar a Környezetért Alapítvány és az Ipar a Műszaki Fejlesztésért Alapítvány díjait Turi-Kovács Béla, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke adja át ma a pesterzsébeti B/B Konferencia- és Sportcentrumban. (ka)

XXI. kerület Karnevál
Csepel testvérvárosában, a horvátországi Rijekában 2005. február 5–6-án megrendezésre kerülő nemzetközi Karneválon az a csoport, egyesület vehet részt, amelyik a legjobb pályázatot nyújtja be az önkormányzathoz december 18-ig. (vs)

XXII. kerület Meghívó
A Budafoki beszélgetések rendezvénysorozat holnapi vendége Kazanlár Emil képzőművész, műfordító lesz 18 órától a budafoki könyvtárban. (nvzs)

XXIII. kerület Rendezvény
A nagysikerű kiállítást, amely Soroksár régészeti emlékeit mutatja be, december 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Soroksári Helytörténeti Gyűjteményben. (vs)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!