Friss hírek

2004.12.10. 10:28

Felkészült a posta a karácsony előtti csúcsra - ünnepi kézbesítés

A legkésőbb december 21-ig, feladott karácsonyi üdvözlőlapokat és a 22-ig elküldött csomagokat tudja időben, az ünnepekig kézbesíteni a posta.

BAMA

A Magyar Posta (MP) Rt. decemberben mintegy 83 millió levelet és 600-650 ezer csomagot kézbesít, ami az egész évi forgalom 10 százaléka és 2003-hoz viszonyítva 2-3 százalékos növekedés - mondta Szivi László, a társaság üzleti vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: az idei várható 155 milliárd forintos bevétel kétharmada származik a levélüzletágból, 5 százaléka a csomagküldéssel is foglalkozó logisztikai üzletágból.

Felhívta a figyelmet arra, hogy december 24-én, pénteken a postahivatalok ugyan 12.00 óráig nyitva tartanak, ám kézbesítés már nem lesz. Hozzátette, hogy a kedden feladott karácsonyi üdvözlő lapokat belföldre még kézbesíteni tudják az ünnepek előtt.

A vezérigazgató-helyettes közölte: az összes nyugdíjjogosult legkésőbb december 18-ig megkapja havi járandóságát.

Szivi László elmondta: 1996-tól 1999-ig a decemberi levélforgalom átlagosan 60-70 százalékkal haladta meg egy normál májusi hónapét, 2000-től ez a növekedés 30 százalékra esett vissza. Ez részben azzal magyarázható, hogy sokan áttértek az interneten keresztüli e-mail üdvözlő kártyák küldésére.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a 24-én, pénteken megjelenő napilapokat még kézbesítik, és a 23-án megjelenő színes lapokat is pénteken juttatják el az előfizetőkhöz. Felhívta a figyelmet arra: az Európába irányuló leveleket legalább egy héttel, a csomagokat két héttel karácsony előtt fel kell adni, hogy a címzettek időben megkapják azokat.

Szivi László közölte: 2005-ben a Magyar Posta is csatlakozik ahhoz a rendszerhez, amely lehetővé teszi, hogy az unió országaiba irányuló levélküldemények a jelenlegi öt munkanappal szemben már három munkanap alatt eljuthassanak a címzettekhez.

Csegezi Tamásné, az MP Rt. bélyegüzletág vezetője elmondta: az idén 10 millió példányban bocsát ki a társaság speciális karácsonyi jellegű bélyegeket. Utalt arra, hogy a személyes fényképpel ellátott bélyegek, amelyeket augusztus óta készít a társaság, egyre népszerűbbek, már napi 500 darabot készít a budapesti Petőfi Sándor utcai, erre speciálisan kiképzett postahivatal, melyet 50 millió forintos beruházással hozott létre a társaság.

A jövőre újonnan megjelenő bélyegek közül kiemelte a borvidék-sorozat folytatását, amely a zalai, illetve a csongrádi térséget mutatja be, a csillagjegyeket tartalmazó bélyegsorozatot, továbbá a József Attila és Rejtő Jenő születésének 100. évfordulójáról megemlékező bélyeget.


 

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!