Hírek

2004.12.13. 07:26

Négy új fiú a kezdőben?

A Vasas újonc létére elfogadható eredménnyel zárta az őszt. A vezetés azonban ennél többet szeretne, ezért a téli szünetben jelentős erősítést tervez. Szóban már megállapodtak több ismert labdarúgóval.

Lázár Lajos

A Vasas anyagi nehézségei miatt 2003 tavaszán eltűnt a honi labdarúgás palettájáról. A távollét – a piros-kékek híveinek nagy örömére – nem tartott sokáig. Megjelent Jámbor János befektető, aki rendezte a sorokat, és 2004 nyarán az NB I/B-ből ismét az élvonalba került a csapat. Az erősítés is sikeres volt, ám a kezdeti időszakban az eredmények várattak magukra.

Az őszi szezon közepén edzőt cserélt a klub, ezután előrébb léptek, de még nem annyira, ahogy a vezetés tervezte.
A cél az, hogy a bajnoki évet erős középcsapatként zárják, de ezért további erősítés szükséges.

A szakmai vezetés úgy ítéli meg, hogy 16-18 azonos képességű játékos kellene a keretbe. Ennyien nincsenek, és ha sérülés vagy eltiltás miatt egy-két játékos kidől a sorból, máris gondban van Egervári Sándor, a vezetőedző. A szakvezető leadta azoknak a nevét, akiket szívesen látna tavasszal csapatában a pályán.

Elsősorban azok jöhetnek számításba, akik különösebb befektetés nélkül igazolhatóak. Ha a szóbeli megállapodásokat írásos követi, akkor várhatóan hat-nyolc játékosától megválik a Vasas. A tárgyalásoktól függ, hogy kölcsönbe adják őket vagy végleg mehetnek.

Régi edzőjéhez készül két egykori dunaújvárosi

Egervári jelöltjei között van a ferencvárosi Kiss György, valamint Zováth János. Ők már játszottak Egervári vezetése alatt

a Dunaferrben. Jelenleg mindkettőjüknek tartozik a klubja, s a bérüket is csökkentenék. Ha nem fogadják el a Fradi javaslatát, és az elmaradt prémiumot sem kapják meg időben, akkor várhatóan

a liga kimondja a klub részéről történt szerződésszegést.

Átigazolásuk tehát könnyen megoldható.



Három futballista költözhet át Zalaegerszegről

Három zalaegerszegi játékossal, Gyánó Szabolccsal, Sebők Vilmossal és Szamosi Tamással is tárgyal a Vasas. A triónak is tartozik a ZTE, továbbá 25 százalékkal tervezi bérük csökkentését. A Reggel információja szerint azonban mindhárman elköszönnek az egerszegi csapattól. Szamosi külföldre is kacsingat, próbajátékra Ciprusra utazott. Ha nem jön létre a külföldi szerződés, akkor folytatódhat a tárgyalás a Vasassal.

Lázár Lajos -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!