Hírek

2004.12.03. 06:35

Júniusra várja babáját

Schiller Zs.

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Csütörtökön a népszerű párbajtőrvívónő is ellátta kézjegyével a Magyar Posta emléklapját
[/caption]Nagy Tímea boldogan integetett az athéni olimpiai dobogó tetejéről, de már az ünneplés közben is két itthonhagyott gyermekét, Csengét és Lucát hiányolta. S az első géppel sietett a lányokhoz.

Az örömpercek után arról beszélt, hogy férjével, Varga Sándorral nagyon szeretnének egy újabb babát. Nos, tegnap elmondta, hogy már a harmadik hónapban jár, és a tervek szerint június végén érkezik a kicsi. De ez koránt sem biztos, mert a két lány sem a kiírt időpontban született meg. – Nagyon örültünk a hírnek, s a lányok is várják a kis testvért
– mondta el a Reggelnek Nagy Tímea. – Csenge korábban kijelentette, hogy ő bizony fiút akar, Luca még nem nyilatkozott, bár ő most még olykor azt is nehezen viseli, ha más gyerekkel beszélek. Egyelőre nem tudják, hogy már úton van az öcsi vagy a hugi, a hír karácsonyi meglepetés lesz. A fa alá teszünk egy kiscipőt és abból kitalálhatják, hogy kinek lehet majd szüksége rá. A férjem és én sem tudjuk a gyerek nemét, de nem is akarjuk, legyen ez meglepetés. Saját álmom, és a gyerekek miatt is jó lenne egy kertes házba költözni, ahogy Sydney után többször nyilatkoztam. Nos, ez egy egyelőre elmarad.

Tímea még szorgalmasan edz, de csak iskolázik, nem asszózik, nehogy megszúrják. A bajnoknő Csengével nyolc, míg Lucával hét hónaposan is tréningezett még. Ezzel nincs is gond, viszont klubja, a Honvéd komoly bajban van. Úgy tűnik, januártól nem tudják biztosítani a fizetését, így csak a Gerevich-ösztöndíjra számíthat, illetve az esetleges szponzori pénzre.

Nagy Tímea

Születési idő: 1970. augusztus 22.

Magasság/súly: 1,80 m/69kg

Családi állapot: férjezett, két gyermeke van, Csenge (6) és Luca (2)

Eredményei: kétszeres egyéni olimpiai bajnok, ötszörös

csapatvilágbajnok, egyszeres egyéni Európa-bajnok

Az aranyérmeknek nincs közük a gyermekvállaláshoz

A párbajtőrvívónő két olimpiának vágott neki szülés után, mindkettőt megnyerte. Most, a harmadik terhessége idején a „statisztikusok” rendre azt hangoztatják, hogy három gyereknek három olimpiai aranyérem jár. – Én is hallottam a gyerekek és az aranyak számával kapcsolatos matematikáról, de az előző két alkalommal az olimpiai ciklus felénél érkeztek a babák, most pedig az első év után várjuk a születését – mondta Nagy Tímea. – Tudnia kell mindenkinek, hogy az aranyaknak semmi közük a gyermekvállaláshoz. Már középiskolásként is sok gyereket és nagy családot akartam. Az más kérdés, hogy sajnos nem sikerült jól a csapatverseny, és ismét érem nélkül maradtunk. Ez a mai napig bánt. Talán ez a legfőbb motiváció, hogy szeretnék ott lenni Pekingben is. Persze kérdés, hogy bírom erővel, a három gyerek még több feladat.

Árverés a jövő olimpiai sikerekért

Exkluzív emléklapot készíttet a Magyar Posta Rt., amelyet a külföldön játszó pólósok kivételével szinte már minden athéni aranyérmes aláírt. A bemutatón látta el kézjegyével a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea az árverésre szánt emléklapot. A befolyt összeggel a Magyar Olimpiai Bizottságot támogatják. A www.posta.hu-n lehet licitálni, Marton Frank, a Magyar Posta Biztosító elnöke megduplázta a százezres kikiáltási árat és kétszázezer forintos ajánlott, majd versenyre hívta a banki és a biztosítási szektort. A győztes december 15-én az Év Sportolója választás eredményhirdetésekor veheti át az emléklapot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!