Hírek

2004.12.04. 01:29

Atom Anti edzésben marad

Teszler V.

[caption id="" align="alignleft" width="142"] Kovács Antal edzőtársa a legtehetségesebb ifjú cselgáncsozó, Bor Barna
[/caption]A mai budapesti abszolút cselgáncs Európa-bajnokságon valószínűleg utoljára láthatjuk hazai nagy versenyen. Valószínűleg. Kovács Antal ugyanis a Reggelnek úgy nyilatkozott, hogy a következő évet még végigcsinálja. – Talán a jövő évi Hungária-kupán is elindulok itthon – mondta a paksi sportoló. – Nem pályafutásom legfontosabb viadala lesz a szombati. Ezzel együtt komolyan veszem. Annál inkább, mivel 150-160 kilós ellenfelekkel szemben könnyen megsérülhet az ember. Az óriások ellen viszont nem hiszem, hogy sok esélyem lesz – mondja Kovács Antal.
– Saját súlycsoportjában viszont még mindig a legjobbak között jegyzik. Mi férhet bele a jövő évbe?
– Mondjuk az Európa-bajnokság. Az edzések mellett azonban elsősorban már a civil életemre összpontosítok. Jövőre fejezem be a pécsi egyetem közgazdasági doktori iskoláját. A szakdolgozatomat a paksi atomerőművel kapcsolatos témában írom. Az erőmű vezetése a jövőben is számít rám, így helyben lesz munkahelyem. Ez hatalmas segítség, egyébként nem lehetne még egy évem a cselgáncsban.
–Család?
–Szeptemberben nősültem. Rövidesen gyermeket szeretnénk. Az építkezést is befejeztük, bár azt mondják, hogy egy családi ház sosincs kész teljesen.

Kovács Antal

Született: 1972. 5. 28., Paks

Súlycsoportja: 100 kg

Klubja: Paksi Atomerőmű SE

LEGJOBB Eredményei: olimpiai bajnok (1992),

olimpiai 5. (1996);

világbajnok (1993),

vb-2. (2001);

Eb-2. (2004),

4x Eb-3. (1992, 1993, 2002, 2003);

2-szer egyetemi világbajnok (1998, 2000); 6-szor magyar bajnok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!