Hírek

2004.12.06. 06:03

Csendes népszavazás volt

A választási bizottságokhoz számos kampánycsendet sértő bejelentés érkezett. Ezek többségét a bizottságok már vasárnap kivizsgálták. Az Országos Választási Bizottság a panaszok többségét nem találta megalapozottnak és elutasította.

Stépán Balázs

[caption id="" align="alignleft" width="301"] Budapest VII. kerület, 5. szavazókörzetében Réti Lászlóné adja le éppen szavazát. Mit rejt a papíros, azt nem árulta el.
[/caption]Tegnap két kérdést kellett megválaszolni: leállítsák-e az egészségügy és a kórházak magánosítását vagy sem, illetve kapjanak-e magyar állampolgárságot a külhoni magyarok.

Több mint kétmillió azonos szavazat dönti el a népszavazásra feltett kérdést. A választásra jogosultak negyedének érvényes szavazata, s többségük egyező akarata határozza meg, hogy a kórház-privatizáció, illetve a kettős állampolgárság ügyében mit kell a törvényhozásnak és a kormánynak tennie.

A heves kampány ellenére a polgárok higgadtan, nyugodt körülmények között szavaztak mindkét kérdésről. Az Országos Választási Bizottság elnöke csupán arra volt kénytelen felhívni a polgárok figyelmét, hogy a szándékosan megrongált szavazólap érvénytelen. Ugyanakkor nem köteles mindenki mindkét kérdésre válaszolni. Elég, ha valamelyik kérdésre egyértelmű választ ad és a másikra  nem válaszol. Nehezebben indult a voksolás, mint az elmúlt évek során kiírt referendumok folyamán. Délelőtt lanyhán indult a szavazás. Délutánra erősödött a választási kedv, különösen Budapesten. Fél hatra már 2 millió 718 ezer ember járult az urnák elé. Egyetlen kisebb konfliktusról tudunk. Szombathelyen egy választó azért tett panaszt, mert nem adhatta le voksát pontban hat órakor.

Szavazhattak a börtönökben is azok, akiket nem fosztottak meg a közügyek gyakorlásától. A harminchárom büntetés-végrehajtási intézetben összesen 1054-en kértek lakóhelyük jegyzőjétől igazolást. Tizenegy ország magyar külképviseletén vasárnapra befejeződött a szavazatok összegyűjtése. Hatvankét külképviseleten szavazhattak a magyarok. Az urnákat a hét elején szállítják haza. Végleges, hivatalos eredmény szerdára várható.

Határon túli lelkészek istentisztelete

Öt határon túli magyar református püspök vett részt advent második vasárnapján a debreceni istentiszteleteken. A gyülekezetek elÕtt Csete-Szemesi István, a Szerbia-Montenegrói Magyar Református Keresztyén Egyház püspöke, Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és TÕkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Mindegyik református méltóság felelÕs, a határon túli magyarság sorsát átérzÕ, a nemzetet meg nem osztó döntésre szólította fel híveit.

Az eredmények ismerete előtt nyilatkozták a vezető politikusok:

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke: a részvétel a határon lesz, mert sok embert otthon tart a riasztó propaganda. – Bízom az igenek győzelmében, s már akkor is elégedett lennnék, ha „belülről súrolnák a kapufát”.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke: Bármi lesz az eredmény, a politikusoknak új megoldást kell kidolgozniuk. Olyat, amely lehetővé teszi: a határon túl élő magyarság a szülőföldjén találja meg boldogulását, ápolja nyelvét és kultúráját.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke: ha ke-vesen mennek el szavazni, azért nem az emberek a felelősek. Ez „akkor fordul elő, ha a képviselők nem találnak megoldást a helyzetre, és visszatolják a megoldatlan problémákat a választópolgárokra”.

Szili Katalin, a parlament elnöke: támogatom, hogy az igenek és a nemek mellett kardoskodó politikai erők a szavazás eredményétől függetlenül üljenek tárgyalóasztalhoz. S találjanak megoldást a kettős állampolgárság ügyében.

Stépán Balázs -->

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!