Hírek

2004.12.16. 00:00

Keresztül Budapesten

BAMA

I. kerület Adventi látogatás
Mádl Ferenc köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta az adventi látogatásra a Várba érkezett magyarországi egyházak vezetőit. (vs)

II. kerület Kezdeményezés
A békesség és a nyugalom mindenkinek alapvető igénye és érdeke – mondja Horváth Csaba. A polgármester kezdeményezi, hogy olyan karácsonyi ajándékot kapjon a lakosság, amely nem csak karácsonykor garantálja a békességet és a nyugalmat. Eszerint a randalírozókat a jövőben akár 150 ezer forint pénzbírsággal vagy 60 nap elzárással is sújthatnák. (bb)

III. kerület KIÁLLÍTÁS
Fotókiállítás nyílt tegnap az óbudai fotóklub tagjainak munkáiból az Óbudai Társaskör székházában. A kiállításon megtekinthetők Kriss Géza, a klub 93 éves vezetőjének  munkái is. Természet-, város- és portréfotók is szerepelnek a válogatásban. (nvzs)

IV. kerület Ünnepség
Az Erzsébet Utcai Általános Iskola diákjai ellátogattak a Király utcai nyugdíjasotthonba. A fiatalok műsorral kedveskedtek a ház lakóinak. A műsorszámok között szerepelt furulyamuzsika, ének, vers, tánc, valamint színjátszó-előadás is. (fm)

V. kerület Belügyes árvák karácsonya
A Belügyminisztérium színháztermében Lamperth Mónika belügyminiszter köszönti ma a szolgálatteljesítés közben elhunyt belügyi munkatársak gyermekeit. (ka)

VI. kerület EBÉD A BELCANTÓBAN
Nyolcvan nyugdíjast lát vendégül az étterem. A karácsonyi ajándék gyanánt felajánlott menüvel december 19-én, vasárnap 1 órakor kínálják az idős embereket. A pincérek különleges szolgáltatásaként ezúttal is énekműsorral kedveskednek a jelenlévőknek. (rv)

VII. kerület Árverés
Sportolók az esélyegyenlőségért címmel jótékonysági árverést rendeznek az Erzsébetvárosi Közösségi Házban december 17-én. Többek között Lékó Péter, Lothar Matthäus és Igaly Diána ereklyéi kerülnek kalapács alá. Az árverést délután hat órakor Hunvald György polgármester nyitja meg. (kg)

VIII. kerület Felújítás
A józsefvárosi képviselő-testület a Jókai Mór Általános Iskola kazánházának és tornatermének tetőfelújítására 30 millió forintot, a zeneiskola tetőfelújításának terveire pedig 1,7 millió forintot szavazott meg. (fm)

IX. kerület Gálaműsor
Karácsonyi ajándék Ferencvárosnak címmel tartanak műsort ma délután a Ferencvárosi Művelődési Házban. (ka)

X. kerület Újhegyi vélemények
A Kőbánya Városközpontot az Újhegyi lakóteleppel hétvégén összekötő Újhegy-busz a BKV Rt. és az önkormányzat kötötte szerződés szerint 2005 végéig közlekedik. Mielőtt a jövőjéről döntenek, kikérik a lakosság véleményét. (ia)

XI. kerület Átépítés és tervtanácsülés
A kerületi testület tagjai ma megtekintik a felújítás alatt lévő Fehérvári úti orvosi rendelőt. Ma ülésezik a kerületi tervtanács is. (tt)

XII. kerület Néptáncgála
A Csillagszemű Gyermektánc-együttes csütörtökön évzáró néptáncműsort mutat be a Budapest Kongresszusi Központban. (ka)

XIII. kerület Nemzetiségek Háza
Ma adják át a 40 millióért felújított Nemzetiségek Házát. Az épület a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, az örmény, a román, a ruszin, a szerb és a szlovák kisebbségi önkormányzatoknak ad otthont. (fm)

XIV. kerület Közmeghallgatás
Sokan panaszkodtak az utak minőségére. Pálffy Imre osztályvezető elmondta évente 70-80 milliót költenek kátyúzásra. A főutvonalakról a fővárosnak kell gondoskodnia. (vs)

XV. kerület Illetékfizetés
Illetékköteles adóügyben az illetéket január 1-je után az adóhatóság számlájára kell utalni, vagy készpénz-átutalási megbízással lehet kifizetni. Átutalási megbízás a hivatal adóosztályán és az ügyfélszolgálaton szerezhető be. (zsp)

XVI. kerület Halad a felújítás
Jól halad a Corvin Művelődési Ház és Erzsébetligeti Színház felújítása. (lma)

XVII. kerület ÚTÉPÍTÉS
A kerületi képviselő-testület a következő két évben 14 kilométer út építését tervezi. Az 1 milliárd 400 millió forintot pályázati támogatásból remélik. (dná)

XVIII. kerület HANGVERSENY
Adventi hangversenyt ad az Ifjú Zenebarátok Központi Kórusa a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. Vezényel: Ugrin Gábor karnagy. (nvzs)

XIX. kerület Önképzőkör
A Kispesti Társaskörben ma délután 4 órától a Vass Lajos Általános Iskola Drámai Köre tart Karácsonyi betlehemezés címmel előadást. (dná)

XX. kerület 56-osok
A pesterzsébeti 56-os szövetség ötven tagjával találkozik ma a Csili étteremében Szabados Ákos, a kerület polgármestere. (ka)

XXI. kerület Létszámleépítés
A kerületi ÁNTSZ 80 fővel csökkenti létszámát. A nyugállományú dolgozók munkaidejét heti negyven óráról, heti húsz órára korlátozzák. (vs)

XXII. kerület ÉLŐ BETLEHEM
Napjaink betlehemes játékát adják elő a Rózsakerti Általános Iskola énekkarának diákjai a Savoyai téren. Az érdeklődőket forró teával, sült gesztenyével és forralt borral kínálják. (nvzs)
 
XXIII. kerület NYUGDÍJASOK
Nyugalmazott közalkalmazottak karácsonyi ünnepét a Táncsics Művelődési Házban tartja az önkormányzat. (vz)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!