hírek, képek, témák - Somogy - Kaposvár és környéke
Visszavenni a kokárdát és az utcát, akcióban a Szolidaritás
Márciusban civil évértékelésre, s utcai demonstrációkra készül a Magyar Szolidaritási Mozgalom, mely szerdán Kaposváron tartotta régiós ülését. Az összejövetelen a hallgatóság soraiban részt vett Árok Kornél, a mozgalom korábbi társelnöke is, aki szerint csak civil mozgalomként nem lehet beleszólni a politikába.
Könnyedén lépett túl az Albacomp a Kaposvári KK-n
| Jól kezdett a Magyar Kupa visszavágón a Kaposvári KK, de az Albacomp hamar megérkezett a meccsbe, a végére húszpontos lett a kaposvári vereség.
Több mint 11 ezer áldozat - szörnyű, megalázó pillanatok
| Lopás, családon belüli erőszak, fajtalankodás – az áldozatok világnapja alkalmából bemutató nyílt szerdán Kaposváron. Somogyban tavaly több mint tizenegyezren váltak bűncselemények áldozatává.
Három percet kapnak Kaposvártól a vállalkozók
| Három perce lesz a közgyűlés csütörtöki ülésén a kaposvári ingatlantulajdonosok érdekvédelmi szövetségének, hogy egy szószólójuk kifejtse álláspontját a drasztikusan megemelt telek- és építményadóról.
Jogvédő irodát nyit Kaposváron az LMP és egy civil szervezet
| Jogvédő iroda nyílik Kaposváron a megyei LMP és a Magyar Polgári Jogvédő Mozgalom együttműködési megállapodásának értelmében, erről Felder Frigyes, az LMP kaposvári önkormányzati képviselője beszélt a párt szerdai sajtótájékoztatóján.
Csalás a kosárlabda klubnál: csak márciusban lesz ítélet
Új dokumentumokat akar még megvizsgálni, így a Kaposvári Törvényszék tanácsa elhalasztotta az ítélethirdetést a Kaposvári Kosárlabda Klub Kft. korábbi ügyvezetőjének ügyében.
Emberelőnyben kapott ki a Rákóczi a Ligakupában
| Majd félórán át emberelőnyben játszhatott, mégis kikapott a Kaposvári Rákóczi FC csapata hazai pályán a Pápától.
Börtönt kapott a szkinhed, aki megtámadta a Rákóczi focistáját
| Közösség tagja elleni erőszak, vagyis rasszista támadás miatt fél év börtönre ítélt a kaposvári bíróság egy andocsi szkinhedet, aki paprikaspray-vel lefújta a Kaposvári Rákóczi egyik afrikai futballistáját.
Földszerzés lízingelt disznókkal, két petíció a miniszternek
Egy multinyi részesedést kérnek a piacból a kistermelők. A cél, hogy aki termel, az fel is dolgozhassa és értékesíthesse.
Új alaptörvényt kapott az ötezredik ügyfél
| Az Alaptörvény díszkiadását kapta meg az ötezredik ügyfél a Somogy Megyei Kormányablakban. Az alkotmányt és az emléklapot Juhász Tibor kormánymegbízott adta át a kaposvári nyugdíjasnak, aki európai egészségbiztosítási kártyáját váltotta ki a hivatalban.
Képgalériák - Somogy - Kaposvár és környéke
-
Park Café (Kaposvár) - szombat
2012. február 19. (vasárnap)
-
Famous Club (Kaposvár) - szombat
2012. február 19. (vasárnap)
-
Kolbászfesztivál a kaposvári piacon, 2012.02.18
2012. február 18. (szombat)
-
Famous Club (Kaposvár) - Péntek
2012. február 18. (szombat)
-
Hosszabbításban győzte le a Kaposvári KK a ZTE csapatát
2012. február 18. (szombat)
Témák - Somogy - Kaposvár és környéke
-
Balesetek
Balesetek Somogy útjairól
- Kosárlabda Kosárlabda Somogyban
-
Kaposvári KK
Kaposvári Kosárlabda Klub
-
Kaposvári Rákóczi FC
Kaposvári Rákóczi FC
-
Labdarúgás NB I
Labdarúgás NB I
Közélet
Sport
Gazdaság
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
A bama.hu címlapjáról
- Dombóváron illetve Pécsen lévő optikai szaküzletünkbe teljes vagy részmunkaidőre optometrista...
- Állásajánlat! Cégünk az alábbi munkakörökben keres munkatársakat: tapasztalt építésvezető,...
- Piacfelmérő, piacelemző munkakörbe munkatársat veszünk fel. Min. köv.: érettségi. Diploma előny....
- Területi vezetői és tanácsadói állás. Jelentkezés: Siklósi út 58. naponta: 10-16-ig
- Kaposvár belvárosában, társasházban, új építésű, 1. em.-i, 82 nm-es, nappali + 2 szobás,...
- RAKTÁRAK 200-300 Ft/nm/hó áron kiadók, 30-1700 nm-ig. Pécs, Edison u. 13. Tel.: 72/538-118,...
- Pécsi családi házat vennék 70 nm felett, tulajdonostól, készpénzért. 20/771-0071
- Pécsi építési telek eladó. 06-30/559-0408









