Albánia konyhája
Mik ezek?
XNemzeti eledelek
A földrajzi fekvéséből adódóan az albán konyhát három jelentős hatás érte. Egyfelől az Adria túlpartján elnyúló olasz csizma ízei, másrészt a tőszomszédságukban élő görögök, harmadrészt a sokáig náluk állomásozó törökök konyhája hagyott mély nyomokat. Az albánok meg bölcsen megtanultak mindent, és ezzel a gasztronómiai bőséggel fogadják az ide látogatókat.
Ha igazi nemzeti eledelt keresünk Albániában, az a burek. A tartalmas, olcsó, laktató, szendvicsként funkcionáló ételt szinte bármelyik sarkon megvehetjük. Leggyakrabban sajttal töltik, de létezik belőle zöldségekkel kombinált vagy hússal készített verzió is.
Családi éttermek
Rengeteg családi étterem működik, és a legtöbb meg is él, mert az albánok nagyon szeretnek étterembe járni. A kis kifőzdékkel tele vannak a városok. Egymást érik a burekesek, a mish i fresket felirattal ellátott hentesboltok, ahol a friss húst a kedvünkre a hentes el is készíti. Ugyanígy létezik a pech i fresket, ahol a friss halakat készíti el az üzlet tulajdonosa a mi szánk íze és az ő szakácstudománya szerint.
A mediterrán népekre jellemzően nem túl sok leves került az albán étlapokra. Híres a fejleves (Pace Koke), amit juhfejből készítenek, illetve a taratot, ami a bolgároknál is létező, hideg uborkaleves.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
kiskegyed Szexesszerelem
kiskegyed.hu - Szerelem és szex
- Egyik börtönből a másikba kerültem
- Belső klitorisz - Így tutibb a női orgazmus!
- Igaz történet: Még egy titkos viszony!
- Valóban szeret a párod? Teszteld!
- Ki, kivel illik össze? És miért?
- A férjem az ágyban nem az én méretem! Mit tegyek?
- Igaz történet: Szeretlek, hát elhagylak!
- Igaz történet: Meg lehet bocsátani egy ilyen múltat?
- Női hisztéria ellen! 143 éves a vibrátor
- Igaz történet: Szerelmi összeesküvés áldozata lettem
kiskegyed Kikapcsolódás
kiskegyed.hu - Kikapcsolódás
- Ki nyeri az 57. Eurovíziós Dalfesztivált?
- Éden Noémi és Máté a legszexibbek, Anikót kifütyülték
- Radics Gigi a Megasztár 2012-es győztese!
- Meglepetés a Csillag születikben
- Megasztár: Szakos Andi erre költené a nyereményt
- Íme VV Cristofel első videoklipje!
- Éden Hotel 2: Máté és Edina nyert
- Kitette a mellét a gyönyörű színésznő
- Viharos széllel érkezik a lehűlés
- VV Eszter megúszta!
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok












