BAMA

A gondolatot tett követte, kicsit belemélyedtem az ókori Róma gasztronómiájába. Elöljáróban el kell mondanom, hogy tanulmányaim során mindig humán beállítottságú voltam, kedvenc tárgyaim a történelem és a földrajz voltak. Nekem a történelem olyan volt, mint egy gyermekkori mese vagy egy izgalmas könyv. Hajdanán faltam Graves római császárokról szóló regényeit, minden filmet megnéztem a mozikban, amelyek a római korban játszódtak, annak állítottak hű, vagy mai szemmel nézve már kevésbé hű emléket.

Irodalmi, de inkább filmbéli emlékeimben mindig irigykedve szemléltem a kor hatalmas lakomáit, hajnalig tartó dőzsöléses tivornyáit. Tejjel, mézzel, sőt jófajta borral fűszerezett Kánaánt képzeltem magam elé. Ezt sugallták számomra olyan jól ismert művek, mint Petronius "Trimalchio lakomája" is.

Ezek a hiedelmek, irodalmi, filmbéli túlzások azonban meg sem közelítik a valóságot, hiszen az egyszerű emberek gyakran kenyérhez sem jutottak az ókori Itáliában! Mi is volt a gyakran használt szólás akkoriban? Panem et circenses – kenyeret és cirkuszt. Az igazi lakomáknak csak kevesen lehettek részesei. Annak, hogy mégis ezekről tudunk a legtöbbet, az az oka, hogy fennmaradt irodalmi alkotások csak ezekről beszélnek, illetve sokak számára ez volt az olyannyira áhított életforma, melyet követni  kell. Vagy éppen megvetni? Seneca szerint ugyanis ezek az emberek csak "azért esznek, hogy hányjanak és ezért hánynak azért, hogy egyenek."

  Volt, aki feküdt az asztal mellett

Ha a kor étkezési szokásait vizsgáljuk, feltétlenül külön kell választanunk a gazdagok és a szegények étkezési szokásait. Az egyszerű emberek, ha kifogytak otthoni ételeikből, igyekeztek meghívatni magukat ebédre patrónusaikhoz. Gyakran kihasználták ezt az igényt politikai célokra a hadvezérek, császárok ingyen ételosztással. A nagy diadalmeneteknek általában közlakoma volt a záró része. Közlakomát vallási ünnepek alkalmából is rendeztek. Ezeknek eleinte daps volt a neve, majd a köztársaság korában epulumnak nevezték.

A gazdag rómaiak reggelire (ientaculumnak nevezték) könnyű ételeket ettek. Ilyen volt a kenyér, az olajbogyó, a sajt, mindehhez pedig mézes bort ittak.

Ebédre (prandium), amit általában délidőben fogyasztottak, szintén könnyű, tápláló és egyszerű ételek kerültek asztalukra, mint a kása, valami főzelékféle, illetve ami az előző napi cenáról (estebéd) megmaradt.

A főétkezés az estebéd, a cena volt. Ez a késő délutáni órákban kezdődött, és igen gyakran előfordult (főleg Caligula, Claudius és Nero idejében), hogy éjszakába nyúló lakomázásba, ivászatba torkollt.

A cena általában, akkori szokások szerint, három fő részből állt: 
Első fogás a gustus (gustatio vagy promulsis), melyet ízelítőnek, előételnek fordíthatunk. Ez könnyebb, étvágygerjesztő étkekből állt, mint például osztrigából, pikáns mártású (garum) halakból, salátából és tojásból. A tojás a gustus fontos eleme volt. Ekkor itták a méhsert, innen a promulsis elnevezés. 
Másodikként következett a cena, mely eleinte két, három, később több fogásból állt. Ekkor tálalták fel a nyulak, malacok, vaddisznók, galambok, kacsák, rigók, császármadarak, pávák, fácánok, tengeri halak egész sorát. 
Végül pedig következett a hab a tortán, a mensae secundae, amely csemegékből, süteményekből, gyümölcsökből és egyéb nyalánkságokból tevődött össze.

Az étkezés általában a ház központi helyiségében, az átriumban folyt. A rómaiak fa- vagy kőkereveten, bal könyökükre dőlve, félig fekve helyezkedtek el egy alacsony asztal körül. A heverők három oldalról fogták közre az asztalt, a negyedik oldalt szabadon hagyva a közlekedés és a tálalás miatt. A kereveteket puha takarókkal fedték le, párnákkal tették kényelmesebbé. Régi szokás volt, hogy ülve étkeztek Rómában, de a klasszikus időkben ezt csak a nőknek és a gyerekeknek kellett követni. A korabeli írók szerint kizárólag a könnyűvérű nők vetemedtek arra, hogy végigfeküdjenek az asztal mellett.

Fűszerekről és részletes receptekről cikkünkben olvashattok >>>