hírek, képek, témák - Munkaerőpiac, munkanélküliség Baranyában
Bioetanol: több mint ezer munkahelyet teremt a beruházás
| Letették a Duna-parti városban az ötvenmilliárd forintból felépülő bioetanol-üzem alapkövét. A csúcstechnológiát alkalmazó létesítmény 2013 végére készül el.
Ötezerrel kevesebb állástalan
| A közmunkaprogram hozta a kedvező változást a megyében, a piaci körülmények mozgatta munkaerőpiacon nem igazán tapasztalható élénkülés.
Start-munkaprogram: oda is eljutnak, ahol már harminc éve nem takarítottak
| Pécsett összességében több mint ezer embernek tudnak munkát biztosítani a Start-munkaprogram keretében. A közmunkások négy városrészben tevékenykednek.
A vártnál gyorsabban bővít Pécsett a Jabil és a Flextronics
| A vártnál gyorsabb ütemben folytatja pécsi termelésének felfuttatását az Elcoteq gyárbezárása után érkezett két amerikai multinacionális elektronikai gyártó és összeszerelő cég.
Dánia és Hollandia is megnyitotta kapuit a munkavállalók előtt
| Új irányokkal bővült idén a nyugat-európai idénymunkapiac: Dániában és Hollandiában is szívesen fogadják a főként a kontinens keleti feléről érkező munkavállalókat. Az ajánlat a földeken nyújt pénzkereseti lehetőséget.
Ördögi körben a közmunkások
| Továbbra is sok a panasz a Start-munkaprogramra. Van ahol szinte a teljes bér elmegy a tartozásokra.
Német cégek érkeznek az új csarnokokba
| Még idén ötven fővel bővülhet a foglalkoztatás a városban.
Beindult Sellyén az édesipari üzem
| Befejeződött a sellyei, édesipari termékeket feldolgozó üzem bővítése, már a gyártás is megindult. Most összesen 14-en dolgoznak az ormánsági üzemben.
Nesztek, munkahely! Kell vagy nem?
A cégeknek olcsó munkaerő, az álláskeresőknek korrekt bér kellene. Ez így egymást kizáró ellentétnek tűnik.
Keresik a munkát Komlón, de nem mindenáron?
| Van, aki a fizetést kevesellte, más külföldre nem akart menni.
Képgalériák - Munkaerőpiac, munkanélküliség Baranyában
-
Új üzemcsarnok alapkövét tették le Komlón
2011. április 21. (csütörtök)
-
Karrierépítés az egyetemen - PTE Állásbörze és felkészítő napok
2010. április 21. (szerda)
-
Pécsi Tudományegyetem Összegyetemi Állásbörze
2008. április 1. (kedd)
Témák - Munkaerőpiac, munkanélküliség Baranyában
- Munkaerőpiac, munkanélküliség Baranyában
-
Mezőgazdaság, földművelés, állattartás
Mezőgazdaság, földművelés, állattartás Baranyában
- Elcoteq elcoteq
- Huawei Pécsen
- Flextronix és Huawei - közös cég Pécsen
- Jabil - új munkahelyek Pécsett
Közélet
Gazdaság
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
A bama.hu címlapjáról
- Villányi étterembe keresünk munkájára igényes, lelkes szakácsot. Fényképes szakmai önéletrajz:...
- Autódiagnosztikára gyakorlott embert keresek - Pécs. 06-70/279-9246
- A PI-ER Technical Kft. komlói munkahelyre keres kreatív gondolkodású, középfokú...
- Németországi bejelentett munkára keresünk hőszigetelő és gépi vakoló szakembereket. Német...
- Pécs-uránv.-i 1,5 sz., fiatalosan átalakított tégla, gázos lakás eladó. 30/979-3211
- Pécs-Málom, Alsó u. 5. sz. alatti 776 nm-es telken 140 nm-es, 2 szintes családi ház dupla...
- Lánycsók, Teréz tér 8. sz. családi ház eladó 2,5 M Ft. 69/364-534, 06-20/502-9277
- Líceum utcában 3 szobás, igényes, tégla, gázfűtéses lakás eladó. 20/317-9434








