Félnek tőle, hogy felrúgnák az üdülőfali idilli nyugalmát
Mik ezek?
XA jetskisek kezdeményezése, hogy próbanapot tartsanak, illetve idővel akár egy pályát is kialakítsanak a Fadd-dombori holtágon, felkavarta a kedélyeket. Mint az korábban megírtuk, a faddi képviselőtestület több kérésnek engedve járult hozzá a próbanap megtartásához, ennek tapasztalataitól függ, hogy szóba jöhet-e egy pálya kialakítása a későbbiekben. Az üdülőtulajdonosok között azonban vannak, akik ellenzik, hogy a "vizi motorok" szerelmesei akárcsak egy próbanapot is tartsanak. Azt végképp elfogadhatatlannak tartanák, ha egy állandó pályájuk is létesülne a holtágon. Az indoklás szerint a víz minőségének romlásától, az üdülő nyugalmának megzavarásától tartanak.
Egy új vendégréteget csalhatna Domboriba egy esetleges jetski pálya (Képünk illusztráció)
Doszpoth Tamás, lapunkban is közölt érveikre válaszolva elmondta, az Európai Unió belvizein több százezer négyzetkilométernyi vízterületen engedélyezett a motoros vizisport eszközök, köztük a jetski-k használata. Ezeknek hasonlóan szigorú környezetvédelmi normáknak kell megfelelniük, mint a személygépjárműveknek, kipufogógáz, olaj, szennyező anyag nem juthat belőlük a vízbe, csak megmozgatják azt és levegőt pumpálnak bele. A jól karbantartott, korszerű motorral hajtott vízi járműnek több nagyságrenddel kisebb a környezetterhelése, mint például az idősebb csónakmotoroknak, amelyek gyakran fellelhetőek a horgászok csónakjain.
Természetesen a gépeket strandoktól, kisgyermekektől, népszerű horgászhelyektől megfelelő védőtávolságra használnák, szigorú szabályok betartásával. Az adott területen sem gátolnák egyéb vízi járművek közlekedését. Domboriban a megközelítően 900 méteres kijelölt pálya jelentős távolságra esne a strandtól, így a fürdőzőket sem zavarná, a gépek hangja nem érne el a nyaralókig. Kezdeményezésük nem öncélú, olyasmit szeretnének létrehozni, ami életet lehelne az üdülőhelybe – hangsúlyozta a fiatalember. Hozzátette, sajnos nehezen tudnak előre lépni, különösen így, hogy megrongálták a próbanapra nem kevés pénz és idő befektetésével felépített hajólerakójukat.
A Tolna megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve közegészségügyi szempontból nem támogatja a holtágon a jetskizés engedélyezését, azzal az indoklással, hogy az a holtág revitalizációjával ellentétes irányú a tevékenység. A víz öntisztuló képessége itt igen csekély, a belekerülő esetleges szennyeződések nem mosódnak ki a partra, hanem elnyelődnek az iszapban, kockáztatva az amúgy „jó”, de sérülékeny vízminőséget.
Egyelőre csak próbanapról van szó
Fülöp János Fadd polgármestere kiemelte, egyelőre mindössze egy próbanapról, egy látványos bemutatókkal színesített családi, közösségi programról van szó. Ekkor egyúttal fel is mérhetnék, hogy a jetskik használata milyen hatásokkal járna, köztük azt is, hogy milyen zajosak a gépek. Természetesen amennyiben úgy találják, hogy zavarná az üdülőtelep nyugalmát, nem létesülhetne pálya. Előbb azonban meg kell tapasztalni, hogy miről is van szó. Korábban azt is elmondta, a jetski révén mindenesetre egy újabb vendégréteget lehetne megcélozni, ami akár a szállóvendég forgalmat is megnövelhetné.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Maximoka 2011. augusztus 29. 13:21
Kedves mindenki! ALőször is had köszönjem a szerkesztőnek a semmit, mi szerint nem volt hajlandó válaszolni kérdéseimre, hogy előző cikket miért kellett átírni és hogy is gondolták pontosan? A jetskit tesztnap megtörtént, minden engedély birtokában. Teljesen rendben zajlott, több száz embert örvendeztettünk meg a víz tetején jetskivel, fénkal, banánnan, csónakkal. Minden korosztály képviseltette magát a terhes hölgytől a nyugdíjasokig. Mindenkinek tetszett és igen jkól érezte magát. A zajt nem tudtuk mérni olyan kicsi volt és a beszélgető emberek messze elnyomták a jetek hangját. A fűdő mellett kijelölt pálya virtuális fala volt csupán ami elválasztott minket a kb 20 emberből álló fürdőző csapattól. Senkinek nem esett baja,mindenki örült, a fürdőzők egy része átjött hozzánk, a többieknek feldobtuk a napját. Olaj egyéb kibocsátás nem került a vízbe. A jetes pályára betévedt a egy vadkacsa, amit nagy ívben kerülgetve szórakoztattunk, nagyon jól érezte ö is magát. Azutolsó hajó felvétele után a záró akkord egy hattyú volt ami berepült a lerakóba és szegette a felkavart hínárt. Szóval felmerül a kérdés mie ellenmegy az értelmetlen cirkusz két hónapja? Mi is a tényleges indok, mert nem az amit a horgászok erőltetnek és nem is az amiért az újság kiáll.....!
-
1. Maximoka 2011. augusztus 9. 23:32
"Félnek tőle, hogy felrúgnák az üdülőfali idilli nyugalmát" Milyen kis kedves cím... :))) Megjelenik valami a Népújságban amit a TEOL-on átírva, átfogalmazva, más címmel elferdítenek. hogy van ez? Először nevét nem vállalva betelefonálgatunk, mint anno oviban, aztán felhívjuk a haverokat és átiratjuka cikket? Minden informatikus így működik???? Gratulálok, Like.. :))) HAJRÁ!!!!! :)))
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









