a kő marad / 1 órája
Wass Albert-verssel üzent Orbán Viktor
Október 23-án a kormányfő a közösségi oldalán osztotta meg a videót.
Tündérszépek - megyei előválogató

Ladányi Zsanett

Friss
Tizenöt évvel ezelőtti bűncselekmény gyanúsítottját adták át a magyar rendőrségnek Kim Dzsong Un elrendelte a Szöul által épített szállodák lerombolását Összeütközött egy bevándorlókat szállító hajó a görög parti őrség járművével Evo Morales vezet a bolíviai elnökválasztáson Menesztették a Genoa vezetőedzőjét Letiltja az Iszlám Állam propagandavideóit a TikTok applikáció Százötvennél is több iraki halt meg a biztonsági erők túlkapásai miatt Tizenöt évvel ezelőtti bűncselekmény gyanúsítottját adták át a magyar rendőrségnek Kim Dzsong Un elrendelte a Szöul által épített szállodák lerombolását Összeütközött egy bevándorlókat szállító hajó a görög parti őrség járművével Evo Morales vezet a bolíviai elnökválasztáson Menesztették a Genoa vezetőedzőjét Letiltja az Iszlám Állam propagandavideóit a TikTok applikáció Százötvennél is több iraki halt meg a biztonsági erők túlkapásai miatt Tizenöt évvel ezelőtti bűncselekmény gyanúsítottját adták át a magyar rendőrségnek Kim Dzsong Un elrendelte a Szöul által épített szállodák lerombolását Összeütközött egy bevándorlókat szállító hajó a görög parti őrség járművével Evo Morales vezet a bolíviai elnökválasztáson Menesztették a Genoa vezetőedzőjét Letiltja az Iszlám Állam propagandavideóit a TikTok applikáció Százötvennél is több iraki halt meg a biztonsági erők túlkapásai miatt Tizenöt évvel ezelőtti bűncselekmény gyanúsítottját adták át a magyar rendőrségnek Kim Dzsong Un elrendelte a Szöul által épített szállodák lerombolását Összeütközött egy bevándorlókat szállító hajó a görög parti őrség járművével Evo Morales vezet a bolíviai elnökválasztáson Menesztették a Genoa vezetőedzőjét Letiltja az Iszlám Állam propagandavideóit a TikTok applikáció Százötvennél is több iraki halt meg a biztonsági erők túlkapásai miatt Tizenöt évvel ezelőtti bűncselekmény gyanúsítottját adták át a magyar rendőrségnek Kim Dzsong Un elrendelte a Szöul által épített szállodák lerombolását Összeütközött egy bevándorlókat szállító hajó a görög parti őrség járművével Evo Morales vezet a bolíviai elnökválasztáson Menesztették a Genoa vezetőedzőjét Letiltja az Iszlám Állam propagandavideóit a TikTok applikáció Százötvennél is több iraki halt meg a biztonsági erők túlkapásai miatt Tizenöt évvel ezelőtti bűncselekmény gyanúsítottját adták át a magyar rendőrségnek Kim Dzsong Un elrendelte a Szöul által épített szállodák lerombolását Összeütközött egy bevándorlókat szállító hajó a görög parti őrség járművével Evo Morales vezet a bolíviai elnökválasztáson Menesztették a Genoa vezetőedzőjét Letiltja az Iszlám Állam propagandavideóit a TikTok applikáció Százötvennél is több iraki halt meg a biztonsági erők túlkapásai miatt
rászoruló diákok / 4 órája
Az őszi szünetben is biztosítják az ingyenes gyermekétkeztetést
A szülők bármikor benyújthatják kérésüket.
politika / 19 órája
Őri László lett a megyei közgyűlés elnöke
Az elmúlt időszakban 36 milliárd forintból mintegy 180 fejlesztési program indult el Baranya településein.
labdarúgás / 2 napja
A PMFC a hétvége nagy nyertese
Ikszelt a Szentlőrinc, gólzáporos meccsen győzött a Kozármisleny.
Nagyjából elérte célját a PEAC a kupameccsel
PÁRHOROSZKÓP

Válaszd ki, hogy melyik jegyben születtél te és melyikben született a kedvesed!

A NŐ CSILLAGJEGYE A FÉRFI CSILLAGJEGYE
A NŐ CSILLAGJEGYE
A FÉRFI CSILLAGJEGYE
nemes lelkű
Állateledelt kér festményeiért cserébe az ifjú tehetség
Rendőr fogadta örökbe a motor mögé kötött kiskutyát
Az állat nem tudott lépést tartani a járművel, elesett, de szerencsére egy másik motoros megállította a férfit, és értesítette a rendőrséget.
nem kell rá még kakaó / 21 órája
A világ leghangosabb madara olyan zajos, mint egy cölöpverőgép
guruló látványosság / 23 órája
Odébb tolnak egy világítótornyot Dániában
indián nyár / 1 napja
Sorra dőlnek meg a melegrekordok
Nem hétköznapi történet / 3 órája
Letartóztatták az E. T., a földönkívüli sztárját
Henry Thomas alkohol vagy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt vezetett és elaludt az út közepén.
könnyes búcsú / 18 órája
Skywalker korával véget ér a Star Wars
világjárvány / 21 órája
Fontos a gyerekkori elhízás megakadályozása
Számos hazai program, jó gyakorlat fellelhető a túlsúly elkerüléséhez.
40. születésnap után
Állandó pörgésben van három gyermeke mellett Görög Zita
helyes táplálkozás / 23 órája
Milyen ételeket kerüljünk, ha ekcémánk van?
Az étkezési szokásaink a bőrünk egészségére is kihatnak.
Magyar Asztronautikai Társaság / 1 napja
A Napról szóló pályázatokat várnak általános és középiskolásoktól
Dolgozatot vagy novellát írhatnak, de rajzolhatnak vagy videózhatnak is.
1956 nem lezárt múlt / 19 perce
A forradalomra emlékeztek az Írószövetség székházánál
A megemlékezés után átadták az Arany János-díjat, amelyet idén Szávai Géza erdélyi magyar írónak ítéltek oda.
gyűjtemény / 14 órája
Kiállításon láthatóak a forradalom amatőr fotói
nem csemege / 1 napja
A halloweeni és a sütőtök közti különbségre hívja fel a figyelmet a NAK
A dekorációs célra szánt tökök közül nem mindegyik ehető és már kis mennyiségben is komoly rosszullétet okozhatnak.
lakásvásárlás
Megéri ingatlanszakértőt fogadni!