Kék hírek, bulvár

2012.07.20. 08:14

A DNS volt a „banánhéj” - a csütörtöki nap összefoglalója

DNS-mintája buktatta le a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. Lászlót, azonban információink szerint a nyomozók nem hiszik, hogy a férfi egyedül ölt. Keresik feltételezett társát.

Máté Balázs (Dunántúli Napló)

Bándy Kata holttestének megtalálását követően tegnap először nyilatkozott a rendőrség a bűncselekmény, illetve a vélt tettes azonosításának egyes részleteiről. Dr. Angyal Miklós alezredes, igazságügyi szakértő kifejtette, arról kegyeleti okokból nem kíván beszélni, milyen sérülései voltak Bándy Katának, sem arról, megerőszakolták-e. Hozzátette, a helyszínelés során talált nyomok egyértelművé tették, hogy milyen indíttatásból követték el a bűncselekményt. (A gyanúsított kirendelt védője, Sólymos Sára szerint ügyfele szexuális indíttatásról beszélt.) Az alezredes elmondta, találtak olyan biológiai mintát a helyszínelés során, amely alkalmas volt arra, hogy azonosítsák az elkövetőt. Úgy tudjuk, P. László DNS-e szerepelt a rendőrség adatbázisában, így jutottak el hozzá.

Az alezredes arra a kérdésünkre, hogy egy vagy több embertől származó mintákat találtak-e, azaz P. László egyedül vagy mással követte el a bűncselekményt, konkrétan nem válaszolt, azt mondta, meggyőződése, hogy nagyon rövid időn belül eredményesen lezárható lesz a nyomozás.
Az alezredes azzal kapcsolatos érdeklődésünket is elhárította, hogy a holttest megtalálásának helyszínén végeztek-e Bándy Katával: mindössze annyit mondott, sikerült tisztázniuk, elsődleges vagy másodlagos helyszínről van-e szó.

Lapunk információi szerint a nyomozók nem hiszik, hogy P. László egyedül ölt. Vallomását több ponton is életszerűtlennek tartják, ezért a gyanúsítottat hazugságvizsgálatnak is alávetik. P. László védője úgy tudta, erre már tegnap sor kerül, azonban csütörtökön ez mégsem történt meg. Ennek okát nem tudta, de számos magyarázata lehet, például az, hogy az azt végző szakértő nem ért rá.
Úgy tudjuk, P. László vélt tettestársát már azonosították a nyomozók, akinek felkutatására óriási erőket mozgósított a rendőrség.

Kinek a DNS-mintáját tárolja a hatóság?

A DNS-PROFILOK nyilvántartásáról a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény rendelkezik. Ennek értelmében azoknak az adatait tartalmazza az adatbázis, akit öt éves vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel járó, vagy például gyermekkorú ellen irányuló bűncselekmény alapos gyanúja miatt vontak büntetőeljárás alá (emiatt tárolhatták P. László adatait is). A DNS-nyilvántartásban kell nyilvántartani a bűncselekmény helyszínén rögzített anyagmaradványból meghatározott DNS-profilokat is. A mintákat a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben őrzik. A profilokat nyilvántartó informatikai rendszer alapját az FBI számára kifejlesztett szoftverek képezik. A rendszer képes kimutatni két vagy több DNS-profil azonosságát, vagyis akinek a DNS-profilját azonosítják egy bűncselekmény helyszínén, és szerepel az adatbázisban, az lebukik.

„Szeretett minden balhéban benne lenni”

Az egyik közösségi oldalon megtaláltuk P. László gyermekének édesanyját, aki ezt írta lapunk kérdésére: „Csak most jutottam el odáig, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni. Első hallásra én sem akartam elhinni, teljesen meglepett a hír! Lászlóról el tudok képzelni lopást, csalást, de ezt… Főleg azzal az indítékkal, amit hallottam és olvastam a lapokban is, hiszen nőt mindig kapott. Mellettem is tartott, nem is egyet. Viszont, mint azóta kiderült, „bevallotta”.

Nem tudtam és még mindig nem is tudom követni a híreket, és nem is vagyok száz százalékban tisztában ezzel az üggyel, de szerintem nincs olyan ember, aki egy ilyen tettet fel tudna fogni. Az én kapcsolatom nem volt vele teljesen felhőtlen, szeretett minden balhéban benne lenni. Olyan volt mindig, mint egy 15 éves kamasz: kiismerhetetlen.”

Nem vihették börtönbe

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy P. László akkor követte el a bűncselekményt, amikor már elzárását kellett volna töltenie. Azt írták, a férfit 2010-ben engedély nélküli vezetés és érvényes gépjármű-felelősségbiztosítás nélküli vezetés miatt 40 000 forintra büntették.

A bírságot nem fizette meg, ezért azt 20 nap elzárásra változtatták át. P. Lászlónak 2012. július 2-án kellett jelentkeznie a büntetés-végrehajtási intézetben, amit elmulasztott. Ezt követően nyolc nap múlva kerülhet sor elővezetésére, az pedig az emberölés napjáig még nem telt el.

Címkék#bándy kata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!