Átjátszó

2011.11.26. 12:01

A PMFC hazai pályán esélyesebb a Vasasnál

A PMFC-nek 25, a Vasasnak 17 pontja van, a piros-feketék ráadául egyszer sem kaptak ki itthon az utóbbi fél évben.

K. Mayer A. (Dunántúli Napló)

Utolsó bajnoki mérkőzését játssza ma a PMFC labdarúgócsapata, a piros-feketék a Vasast fogadják 16 órakor. Jó kimondani, leírni: a tabella alapján a találkozó esélyese Mészáros Ferenc együttese. Egyrészt azért, mert nyolc ponttal előzi meg a vendégeket: a PMFC-nek 25, a Vasasnak 17 pontja van. És az sem mellékes szempont, hogy Dibuszék hazai pályán erősek, egyszer sem kaptak ki az utóbbi fél évben, négy döntetlen mellett négyszer nyertek.

Hogy ki nyer ma, nem lehet tudni, mindenesetre a pénteki sajtótájékoztatón Mészáros Ferenc vezetőedző és Bajzát Péter is bizakodó volt. A vezetőedző a minap a Dunántúli Naplónak adott interjújában is elmondta: három pontra számít szombaton. A PMFC jelenleg négy gólnál tartó csatárja is sikerre készül: jó lenne, ha a Vasas ellen is betalálna, ráadásul a gólja három pontot érne.

A sajtótájékoztatón szóba került Andrej Csauszics is. A horvát védővel kapcsolatban Mészáros Ferenc elmondta, nagyon eros vírus támadta meg a szervezetét, hat kilót fogyott a betegség ideje alatt, de már jól van. A vizsgálatok alapján már terhelhető, elkezdheti az edzéseket, így tavasszal ő is a szakvezető rendelkezésére állhat.

Pénteki mérkőzések: Budapest Honvéd – Haladás 2-2. Gólszerzők: Danilo (1.), Tchami (36.), ill. Vujovic (45.), Tóth P. (90.).

A 17. forduló műsora: Debrecen – Zalaegerszeg, Siófok – Pápa, Kaposvár – Kecskemét, Újpest – Gyor, Paks – Videoton, Diósgyor – Ferencváros.

Címkék#Pécs#PMFC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!