vérszívók

2020.08.24. 13:37

A Duna teljes szakaszán védekeznek a szúnyogok ellen

A Dunán két hete levonult kisebb árhullám miatt intenzíven kell védekezni a csípőszúnyogok ellen. Az elmúlt héten biológiai lárvagyérítés zajlott az árterületeken, a következő napokban a kifejlett szúnyogok számát csökkentik földi eljárással a településeken.

Forrás: Shutterstock

Fotó: nechaevkon

A változékony, esős időjárás az idei nyáron kifejezetten kedvező volt a csípőszúnyogok számára. Korábban a Tisza és mellékfolyói, azután a Duna öntötte el a szúnyoglárvák ideális tenyészőhelyeinek számító árterületeket. Ezen kívül a villámárvizek, főként Somogy és Zala megye egyes térségeiben okoztak szúnyoginváziót. A katasztrófavédelem az egész szezon során intenzív védekezéseket valósított meg az ártalommal leginkább érintett területeken.

A lárvák elleni védekezés földi és légi technológiákkal egyaránt megvalósult, míg a kifejlett szúnyogok elleni kezeléseket elsődlegesen földi ULV és melegködös eljárásokkal végzik. Az országos tisztifőorvos egyedi engedélyével néhány hétig intenzív légi kémiai kezeléseket is kellett végezni a keleti országrészben kialakult extrém szúnyogártalom leküzdésére.

A szúnyoggyérítés heti programja itt olvasható: https://www.katasztrofavedelem.hu/43/heti-programok.

Augusztus utolsó hetében földi védekezést alkalmaznak a kifejlett szúnyogok ellen a Duna teljes szakszán az alábbi területeken: Szigetköz, Komárom térsége, Dunakanyar, Budapest, Csepel-sziget, Dunaújvárosi és Szekszárdi régió, Baja valamint Mohács térsége. A kezeléseket napnyugtát követően végzik, a pontos időpontok megtalálhatóak a katasztrófavédelem honlapján, valamit az érintett települések közzéteszik a szúnyoggyérítésre vonatkozó információkat honlapjukon vagy közösségi oldalaikon. Amennyiben az időjárás nem teszi lehetővé a meghirdetett napon a gyérítést, a pótlásra a következő két napon kerül sor. Felhívjuk a lakosság figyelmét a lakókörnyezetükben megtalálható tenyészőhelyek felszámolására, amellyel csökkenthető a szúnyogártalom mértéke. Egy kint maradat virágcserépben, madáritatóban százszámra képesek megjelenni a csípőszúnyogok lárvái, amelyek a jelenlegi meleg időben akár egy hét alatt kifejlődhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!