18°

Nagyszünetben a suli előtt szerzett cuccot - pécsi diákok a drogokról

Minden ötödik iskoláskorú­ fogyasztott már drogot, a leggyakrabban kannabiszt, ecstasyt vagy amfetamint a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint.

A napokban nyilvánosságra került jelentés szerint a használt szerek összetétele és az iskoláskorúak drogfogyasztása 2013-tól kedvezőtlen irányba fordult. A szintetikus kannabinoid (közismertebb nevén a herbál vagy „biofű”) rövid idő leforgása alatt a második leggyakoribb pszichoaktív szerré vált, népszerűsége az amfetaminéhoz hasonló.

Összességében az iskolások leggyakrabban kannabiszt, gyógyszereket vagy gyógyszert és alkoholt együtt használnak kábítószerként. 1995 és 2003 között az iskolások körében a kábítószert kipróbálók aránya megnégyszereződött, a 2007-ben kezdődő kis csökkenés után pedig 2011-től újra jelentős növekedésnek indult. Ugyanekkorra a fiúk és lányok közötti korábban megfigyelt jelentős különbség – amely a fiúk túlreprezentáltságát mutatta – már nem volt kimutatható.

A jelentés arra is kitér, hogy a büntetőeljárás alternatívájaként működő elterelésen részt vevők 69 százaléka kannabiszt használt, a második helyen az amfetamin típusú stimulánsok álltak. Ez utóbbiakat a szakemberek különösen veszélyesnek tartják olcsóságuk és folyamatosan változó, így feltérképezhetetlen összetételük miatt. Az intravénás szerhasználat átalakulását mutatja, hogy míg 2010 előtt a tűcsereprogramok résztvevői fele-fele arányban használtak heroint és amfetamint, 2014-ben már a felhasznált szerek 68 százaléka új pszichoaktív szer volt.

Középiskolásokat kérdeztünk a kábítószer-fogyasztásról

– Volt olyan, hogy egészen konkrétan itt, az iskola előtt, a nagyszünetben találkoztam a sráccal, akitől szoktam különféle cuccokat venni. Mondjuk, akkor én is éreztem, hogy ez elég furcsa, de végül is csak füvet vettem, semmi durvát. Érdekes volt úgy ülni végig a többi órát, hogy nálam van az anyag. Aztán amikor vége lett a sulinak, itt, az iskolától százötven méterre nyomtunk el egy szálat az egyik barátommal. Máskor meg úgy jöttem suliba, hogy reggel már lenyomtam egy szálat. A tanár mondta, hogy furcsán viselkedem, leheljek rá, de nem volt alkoholszagom, úgyhogy nem tudott mit csinálni. (Róbert, 16 éves gimnazista)

– Az egyik hétvégén volt egy buli, amire az osztályunkból mindenki ment, az egyik srácnak a szülei elutaztak, üres volt a ház. Elég gazdag család amúgy, tele a bárszekrény, de előre szóltak, hogy most nem az alkoholizálás lesz, ne is vigyünk semmit magunkkal, csak szálljunk be pár ezer forinttal, a többit megoldják. Hát, megoldották: amikor megérkeztem, csak néztem, mert annyi anyag volt, hogy egyben ennyit még nem láttam, csak filmekben. Mondjuk, nem durvák, csak pörgetők meg fű, de azok ipari mennyiségben. Nagyon jó buli kerekedett, semmi veszekedés, semmi őrület. (Heni, 18 éves gimnazista)

– Tudom, hogy sokan az interneten rendelnek már mindent, merthogy az „legális”, meg olcsó is, de annyit olvastam már arról, hogy egy rossz anyag szétszedi az ember agyát, hogy én megmaradok a beszállítómnál. Érted, megrendelsz valamit, aztán ki tudja, mit kapsz. A srác, akitől én vásárolok, bármit megszerez, gombát is például, egyszer ki akartuk próbálni, pár nap múlva már hozta is. Ő is tudja, hogy ez a bizalomról szól, ha megpróbál valami felcsapott port rámsózni, akkor nem veszek tőle többet. Amúgy jóban vagyok vele, egyszer azt mondta, hogy ide járt, a mi sulinkba. (Marci, 18 éves szakmunkástanuló)

szponzorált tartalom
Süssünk Borbás Marcsival!
Friss kutatás
Az AI már a formatervezésben is dönt
miami tenisztorna / 6 órája
Fucsovics nem jutott a 32 közé
A magyar teniszező pénteken három szettben kikapott Felix Auger-Aliassimetől.
Gyász
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamám, HOZBOR JÁNOSNÉ Zsuzsa életének 74. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. március 29-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy SZAKÁL JÓZSEF a Hauni nyugdíjasa meghalt. Drága halottunkat szűk családi körben kísértük végső nyughelyére. Emléke szívünkben örökké él. Gyászoló szerettei
"Telhetnek a hónapok, Múlhatnak az évek, Mi örökké szeretünk, és nem feledünk Téged." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósom, TÓTH JÓZSEF életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 28-án a 11.30 órakor kezdődő gyászmise után 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, CSÖRGE TIBOR 63 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2019. március 27-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesanyám HITRE LAJOSNÉ Dani Éva drávapiski születésű, volt pécsi lakos 69 évesen elhunyt. Temetése 2019. március 27-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Szerető fia Attila
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozónk NEIDERT JÁNOSNÉ Habányi Mária 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 26-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. BÍRÓ LEÓNÉ Saortay Sarolta 2019. március 17-én, életének 86. évében szerettei körében elhunyt. Drága halottunk temetése 2019. március 26-án 14 órakor lesz a siklósi református temetőben. A gyászoló család
A Pécsi Jókai Mór Általános Iskola volt és jelenlegi nevelőtestülete megrendülve búcsúzik DR. BÍRÓ LEÓNÉ tanárnőtől. Sári iskolánk alapító tagja volt 1964-ben. Matematika-kémia szakos tanárként több évtizedig odaadóan nevelte, segítette a rábízott diákokat. Szerette iskoláját, kollégáit. Hálásak vagyunk, hogy ismerhettük. Emlékét megőrizzük!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérünk, GULYÁS ISTVÁN bányász volt komlói, majd balatonfüredi lakos súlyos betegségben, 79 éves korában Lánycsókon elhunyt. Temetése 2019. március 27-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Felesége és a gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk PÁLFALVAI LÁSZLÓNÉ 62 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 26-án 11 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család
"Maroknyi fény, tengernyi bánat, és mélységes csend maradt utánad. Múlik az idő, de a fájdalom nem csitul, szemünkből a könny naponta kicsordul. Örök mosolyod még most is látjuk, hogy belépj az ajtón még most is várjuk. Idézzük szavaid, tetteid, emléked, örökké szeretünk, nem feledünk Téged." Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk RÓZSA FERENC halálának 3. évfordulóján. Szerető feleséged, gyerekeid és unokáid
Szomorú és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, HORVÁTH MÁRK sellyei lakos életének 82. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 23-án, a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően a sellyei köztemetőben lesz. Ezúton köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Emlékét szívünkben őrizzük. Nyugodjon békében. Szerető családja
Köszönetet mondunk a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, számos MÁV dolgozónak, akik IFJ. KOVÁCS SÁNDOR búcsúztatóján részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAMKOVITS PÉTERNÉ máriakéméndi lakos életének 80. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2019. március 22-én a 10 órakor kezdődő gyászmise után veszünk végső búcsút a máriakéméndi temetőben. Gyászoló szerettei