Hallgassa élőben!

Szemétdíjak: két héten belül mindenki fizethet

Jövő héten érkeznek meg a pécsi háztartásokba az első csekkek április óta a szemétszállítási díjakról. A teljes pécsi lakosság két héten belül kap számlát.

Az új állami közszolgáltató, a sajtóban kukaholdingként emlegetett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-hez tartozik Pécsett is a hulladékszállítási díjak beszedése idén április óta. Megírtuk: a változás óta senki sem kapott csekket. A napokban azonban már kiállították az első csekkeket a pécsi társasházak számára, illetve folyamatosan adják fel az újabbakat. Mindezt a pécsi önkormányzat cégétől, a Biokom Nkft.-től tudjuk. Az állami holding megbízásából ugyanis ők adják postára a csekkeket az országos cég nevében.

Elsőként a havi számlázási gyakoriságú partnereknek küldték ki a fizetendőt (ipari ügyfelek, egyben fizető társasházak). Az április hónap számláit október 6-án állították ki, s egy részüket már postázták. Sőt, a héten már a májust és a júniust is leszámlázták, s küldik ki folyamatosan.
Pénteken a lakossági második negyedéves számlákat állítják ki. Azok kipostázása nagyjából két hétbe fog telni, azaz október 28-ig postára adják az összes lakossági második negyedéves számlát – ígérték.

Kérdésünkre azt mondták, a külön fizetők fél éves díja átlagosan a társasházakban élők számára mintegy 12-15 ezer, családi házakban élők számára átlagosan 12-18 ezer forintra tehető.

Ügyeltek ezért arra, hogy a legtöbb számlát különböző havi fizetésekből lehessen kiegyenlíteni.
Pécsett a társasházakban élők mintegy fele egyébként folyamatosan fizette eddig is a hulladékszállítás díját, ugyanis a tarifa benne foglaltatik az esetek felében a közös költségben.

Akár részletfizetést is lehet kérni

Fontos kérdés, hogy meddig kell befizetni a csekkeket. Az április havi ipari és társasházi számla fizetési határideje október 21., a május havié október 28-a. A június havi, csakúgy, mint a lakossági második negyedéves számla tervezett fizetési határideje november 10-e lesz. Részletfizetésre azonban lesz lehetősége annak, aki kéri. A harmadik negyedévre szóló csekkeket a tervek szerint  december 20-ig, az év utolsó három hónapjára szóló negyedik negyedéves csekket viszont tervezetten csak jövő év február 7-ig kell kifizetni.

hirdetés
A Dal 2021: Hamarosan kiderül, melyik lesz az év magyar slágere
örömteli
Néhol már 20 fokot is mértek hazánkban
van mit mesélni / 22 perce
Hamarosan megjelennek Paul McCartney emlékiratai
Dalai felhasználásával és egy Pulitzer-díjas költő segítségével írja memoárját a legendás zenész.
Gyász
"Szerető szívem csak értetek dobogott, megfáradt a testem, s végleg elhallgatott. Bánatos lelkem most felszállott a mennybe, ott veletek leszek, örökkön örökre." Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy DR. HAFFNER TAMÁS közgazdász 32 éves korában elhunyt. Szűk családi körben eltemettük. Fájó szívvel búcsúzik édesanyja és felesége
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédnagymamám CSÍK ISTVÁNNÉ Szél Gizella 79 éves korában elhunyt. 2021. március 1-én 13.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BARANYAI FERENCNÉ Burcsák Ibolya (Burcsi) a BARANYAKER volt dolgozója 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 1-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Egy könnycsepp a szemünkben érted él. Egy gyertya az asztalon érted ég. Egy fénykép, mely őrzi emléked, s egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad. Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad!" Értesítjük az ismerősöket, hogy BRUCKNER JÁNOS festőmester életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021 március 1-én a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"A jó harcot megharcoltam, a pályát végig futottam, a hitet megtartottam." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy DR. ÁCS IMRE "Advocatus pauperum" tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára 2021. február 26-án 14 órakor kísérjük a kisdéri temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy MUSZKA JÓZSEFNÉ Berki lona 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 1-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagypapánk, dédpapánk és kedves rokonunk KOVÁCS JÓZSEF életének 85. évében elhunyt. Temetése 2021. február 25-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH GYULÁNÉ Bencze Anna 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 26-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy STALENBERGER JAKABNÉ 84 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 1-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ROPOLI JÁNOS mánfai volt magyarhertelendi lakos, 70 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2021. február 24-én 13 órakor lesz a magyarhertelendi temetőben. A gyászoló család
A lélek végtelen úton jár... Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MISZLANG LAJOS erdőmérnök 2021. 02. 06-án váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2021.02. 24-én 13:00 órakor lesz a Hosszúhetényi Köztemetőben. Gyászoló családja
"Már nincs tovább, csak ennyi volt az élet, sirassatok csendesen én a szívetekben élek." Fájdalomtól megtört szívvel és kimondhatatlan szomorúsággal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapám, bátyánk és nagybátyánk SIMON LÁSZLÓ (pécsváradi lakos) 71 évesen hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. február 24-én, szerdán 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Drága emléke szívünkben örökké él. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: szerető családja és a széleskörű rokonság
"Lehetsz az éjszakában gyöngyöző csillag, én mindig hazavárlak, valahányszor virrad." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk JAKAB FERENCNÉ halálának 6. évfordulóján. Férjed, gyermekeid, unokáid, dédunokáid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KÁLÓZDI TAMÁS reumatológus főorvos, a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház volt igazgatóhelyettese, 2021. február 12-én életének 84. évében, hosszan tartó, türelemmel viselt, súlyos betegség után elhunyt. Szeretett halottunktól 2021. február 24-én 15.30 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint veszünk végső búcsút a pécsi köztemető kápolnájában. Gyászolják: felesége, gyermekei, unokái, unokahúga és családja, sógornői és családjaik, unokatestvérei és családjaik és mindazok, akik szerették, tisztelték.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymama és dédnagymama ÖZV. ZSIZSEK ISTVÁNNÉ Vörös Mária 98 éves korában, 2021. január 11-én csendesen elaludt. Búcsúztatása 2021. február 5-én volt, szűk családi körben. A Jó Isten irgalmában nyugodjék békében! Áldott emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család