Hallgassa élőben!

Humorikonok, viccen kívül

A sajátos magyar humor több mint százéves műfaja ma újra virágzik, köszönhetően a stand up comedy visszatérésének.

Minden közösségben vannak tréfamesterek: az osztályban, a munkahelyen, a kocsmában. Akik pedig ezt főfoglalkozásban űzik, azok a humoristák. A magyar humortörténet hihetetlenül gazdag, több mint száz évre viszszamenőleg lehet emlegetni szerzőket, akiknek mondásai – bár a forrást sokszor fel sem tudjuk idézni – beépültek a köznyelvbe is. Lásd: „Lepsénynél még megvolt”, vagy a „szintén zenész” fordulat.


 
Ha a kezdetekre tekintünk vissza, Nagy Endre nevét kell feltétlenül említeni, aki a magyar kabaré kiötölője és művelője, a konferanszié szerep első jelese volt a 1900-as évek elején. Az ő köpenyéből bújtak elő aztán az utódok, akiknek tevékenységét már rádió- és tévéfelvételek is rögzítik. A lényeg: áll egy pali a színpadon (mert az egyszemélyű kabaré valamiért máig férfiműfaj), és mondja a magáét, a hülyeségeket. Egy Kellér Dezső, egy Tabi László, egy Sándor György, egy Nagy Bandó András.

Ezekhez a nevekhez természetesen egy-egy korszak is tartozik, hiszen a zivataros 20. században mint mindent, a humorizálást is alapvetően befolyásolta a politika. Amikor még a viccekben is a sorok között bújt el a lényeg, és már az is harsány kacajt szült, ha egy félmondatban szerepelt Kádár János neve vagy kétes értelművé téve a „párt” szó…

Húsz éve fordult a világ, más lett a humorforrás.  Sokszor lehetett hallani a ’90-es években, hogy nincsenek viccek, mi lesz így velünk? Aztán egyszer csak megjelentek a stand uposok. És újra nevet az osztály…, pardon az ország.

Közönségkedvenc

Hofi Géza (1936–2002) szinte önálló intézménnyé vált a szocializmus éveiben. Mondták róla, hogy odamondogatós estjeit azért engedélyezték, hogy kifogja a szelet az ellenkezés vitorlájából. De ha Hofi működése csak ennyi lett volna, akkor híres műsorai, a Hofélia vagy az Élelem bére nem mentek volna éveken át, a jeleneteit pedig nem adnák ma is a televíziók.

A viccelő író

Karinthy Frigyes (1887–1938) alapvetően író volt, de legalább olyan erejű viccmesélő is. Tőle származik az a mondás, hogy „A humorban nem ismerek tréfát” – ami minden, e műfajban tevékenykedő szereplő ars poeticája kellene legyen. Végtelen számú krokit, humoreszket írt, és ő teremtette meg az irodalmi paródiát hírneves, Így írtok ti című munkájával.

Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
Tehetséges fiatalok
Hazai sikerek az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyén
Újabb botrány / 4 perce
Ha ez igaz, nagy a baj a kínai okostelefonokkal
A litván védelmi minisztérium a kínai gyártmányú mobiltelefonok vásárlásának kerülését, valamint a meglévő készülékek kidobását javasolta kedden.
Gyász
Mély fádalommal tudatjuk, hogy SZIGETI JÓZSEF 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 27-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZILÁGYI PÉTER tv és rádió szerelő mester 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 27-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk hogy MOLNÁR IMRÉNÉ Kispéter Zsuzsanna hosszas betegség után 2021. szeptember 6-án, 60 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2021. szeptember 27-én 13.30 órakor kísérjük a pécsi köztemető nagyterméből. A gyászoló család
"Az élet csendben megy tovább, de a bánat, fájdalom elkísér egy életen át." Szomorú szívvel emlékezünk PÁL JÓZSEF halálának 9. évfordulóján. Édesanyád, szeretteid
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk MÜLLER LÁSZLÓ VILMOS szíve 66 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. szeptember 27-én 14 órakor kísérjük a pogányi temetőben. A gyászoló család
Tudatjuk mindazokkal akik ismerték, hogy DR. NÉMETH ÁRPÁD orvos alezredes és párja: KOVÁCS JULIÁNNA hamvasztás utáni temetésére, végakaratuknak megfelelően, közös sírboltban, 2021. szeptember 28-án 12 órakor kerül sor a pécsi köztemetőben, katonai tiszteletadás mellett. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KERNER SÁNDOR volt vajszlói lakos 88 éves korában elhunyt. A gyászoló család
"Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztelték, ismerték, hogy LENNER ANDRÁS 61 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2021. szeptember 21-én 13.30 órakor a pécsi köztemető dísztermében veszünk tőle. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PFISZTNER ANDRÁS komlói lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 20-án 12 órakor lesz a komlói temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ Minár Magdolna 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 15 órakor lesz a Nagybicsérdi Temetőben. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet A csend ölel át és a szeretet.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS TIBOR JÁNOS villanymotor tekercselő márfai lakos, 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 11 órakor a márfai temetőben lesz. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk BAYER ANTALNÉ Hering Anna súlyos betegségben életének 86. évében csendesen elhunyt. Utolsó útjára szempteber 17-én, pénteken a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után kísérjük a pécsváradi temető kápolnájából. Temetése 13 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik temetésén részt vesznek és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy CSORDÁS ISTVÁNNÉ Vanczák Julianna 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 17-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy KOTAY ISTVÁN volt kesztyű szabász 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 17-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk NAGY ZOLTÁNNÉ Ilike halálának első évfordulóján. Szerető férjed és családod