bukta

2020.01.10. 13:01

Lányával ment lopni, de lefülelték

A Pécsi Járásbíróság január 10-én egy hónapra elrendelte három ember letartóztatását lopás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt.

Olyan dolgokban is meglátják a pénzt, amiben egy hétköznapi ember nem

A rendelkezésére álló adatok szerint a másodrendű gyanúsított nő ún. escort tevékenységet folytat és ennek során felméri, hogy mely lépcsőházakból, illetőleg lakásokból lehet eltulajdonítani értékeket. Ezen adatokat olykor megosztja az elsőrendű és harmadrendű gyanúsítottakkal is, arra is figyelemmel, hogy az elmúlt időszakban gyakran tartózkodik az elsőrendű gyanúsítottnál. A harmadrendű gyanúsított az elsőrendű gyanúsított lánya.

2020. január 7. napján a másodrendű gyanúsított közölte az elsőrendű gyanúsítottal, hogy az Alkotmány utca környékén, egy lépcsőházban, a lépcső alatti nyitott tárolóba több bútor is ki van pakolva, azt nyugodtan elvihetik. Erre tekintettel az elsőrendű gyanúsított felhívta a munkája mellett saját gépjárművével és utánfutójával bútorszállítást vállaló, neki korábban már dolgozó ismerősét és közölte, hogy az Alkotmány utcából bútorokat kéne elszállítani.

Megbeszélték, hogy 18 óra körüli időre megy oda az elsőrendű gyanúsított ismerőse, és ők addig kipakolják az említett bútorokat az utcára. Az elsőrendű gyanúsított és fia egy Mercedes típusú személygépkocsival a bútorok kipakolása végett megjelent lányával, a harmadrendű gyanúsítottal és a másodrendű gyanúsítottal az utóbbi által mutatott társasháznál. A gyanúsítottak 2020. január 7. napján 18 óra 10 perc körüli időben a társasháznál és a lépcsőházából az utcára kipakolták a sértett tulajdonát képező 2 db kanapét, 1 db szekrényt, 1 db széket, valamint 1 db 80 l-es fém szeméttároló edényt összesen mintegy 200.000,-Ft értékben.

A kipakolás megkezdése előtt az elsőrendű gyanúsított sms-ben megküldte az ismerősének a pontos címet, aki a ház előtt meg is jelent a személygépkocsival, melyhez csatlakoztatva volt egy utánfutó, melyre az elsőrendű gyanúsított ismerőse segítségével az előzetesen kipakolt tárgyakat felrakták.

Ekkor érkezett a helyszínre a sértett, aki észlelte, hogy az utánfutón a tulajdonát képező értéktárgyak vannak, ezért elállta gépkocsijával az utat és közölte az akkor jelenlévőkkel, hogy a fenti értékek az ő tulajdonát képezik. Ekkor az elsőrendű gyanúsított ajándékozásra hivatkozott, míg lánya, a harmadrendű gyanúsított pedig beszállt a gépkocsiba a másodrendű gyanúsított mellé és távoztak a helyszínről, míg az elsőrendű gyanúsított és ismerőse a helyszínen várták be az időközben értesített rendőrök intézkedését. A lopással okozott kár lefoglalással teljes egészében megtérült.

A bíróság a letartóztatás elrendelésének indoklásában kifejtette, hogy az elsőrendű és másodrendű gyanúsítottak többszörösen büntetett előéletűek, a harmadrendű gyanúsított ellen több büntető eljárás is folyamatban van, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatnák, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el.

A végzés ellen a másodrendű gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem végleges.

 

(Kiemelt képünk illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!