egyre több az ilyen

2020.07.18. 13:25

Több mint 1 millió forintot csaltak ki egy nénitől, Sombereken kapták el a csalókat

A mohácsi nyomozók három férfit és egy nőt vettek őrizetbe.

A gyors reagálásnak köszönhetően a Mohácsi Rendőrkapitányság munkatársai egy órán belül elfogták azt az „unokázós” bűnbandát, akik 2020. július 17-én délelőtt 1 300 000 forintot csaltak ki egy helyi idős asszonytól. A sértett elmondása szerint 10 óra 30 perc és 11 óra között felhívta őt egy ismeretlen személy, aki azt állította, hogy a fia karambolozott és megsérült.

A hívó a hozzátartozó balesetére hivatkozva több mint

öt millió forintot kért a nőtől,

aki összeszedte megtakarítását, majd a fenti összeget átadta a lakcímén megjelenő férfinak.

Az idős asszony számára ezt követően derült ki, hogy a fiának semmi baja, és csalás áldozatává vált. A csalók azonban nem jutottak messzire,

a rendőrök Sombereken elfogták a gépkocsival menekülő 56 éves sükösdi férfit és társát, egy 27 éves kölkedi férfit.

A gépjármű átvizsgálása során a nyomozók megtalálták, majd lefoglalták a sértettől kicsalt pénzt. Mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták őket.

A bűncselekménnyel összefüggésben egy 47 éves sükösdi nőt, és egy 68 éves sükösdi férfit is gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A gyanú szerint ők is közreműködtek a csalásban.

A rendőrök a három férfit és a nőt őrizetbe vették, ellenük csalás elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.​​

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy megyénkben unokázós csalók jelentek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!