Bulvár-celeb

2021.03.31. 05:50

Ezek voltak a legbrutálisabb sérülések az Exatlonban (videó)

Az Exatlon Hungary versenyzői emberfeletti kitartással és erővel mennek végig a pályákon, azonban a sérülések őket sem kímélik.

Forrás: tv2

Az Exatlon Hungary szinte minden versenyzője küzdött már kisebb-nagyobb sérüléssel az elmúlt hónapok alatt, azonban most a Ripost összeszedte, melyek voltak ezek közül a legbrutálisabbak.

Voltak, akiknek a sérüléseik miatt búcsúzniuk kellett, de akadtak olyanok is, akik pár órát töltöttek csak a kórházban.

Nagy Daninak távoznia kellett a sérülése miatt

A Kihívó volt az idei évad első játékosa, akinek a sérülése miatt búcsúznia kellett az Exatlontól. Dani az egyik futam alatt olyan súlyos lábsérülést szerzett, hogy a helyszínről szirénázó mentőautó vitte el. Bár az orvosok mindent megtettek, hogy játékban maradhasson, a bokája sajnos nem olyan ütemben gyógyult, hogy ez lehetséges legyen.

Szabó Franciskára műtét vár

A Bajnok távozása szinte minden nézőt sokkolt. Franciska Danihoz hasonlóan bokasérülést szenvedett, ami annyira súlyos volt, hogy az orvosok utasítására be kellett fejeznie a versenyt, ráadásul itthon még egy műtét is vár rá.

Ömlött a vér a Bajnokok és a Kihívó fejéből

Talán mindenki emlékszik az Exatlon Hungary azon Végjátékára, amikor három versenyző is megsérült a pályán. Móricz Dani, Virág András és a kékek játékosa, Szente Gréta olyan csúnyán beütötte a fejét az egyik akadályba, hogy ömlött a vér. Mindannyiuknak össze kellett varrni a fejét.

Kőnig Anna testéből kövek álltak ki

A Kihívó szintén egy végjáték utolsó futamánál sérült meg. Elvesztette az egyensúlyát, és elesett, azonban a kezét és a lábát is felsértette, ám még így is végigcsinálta a versenyt.

Az volt a baj, hogy nagyon kavicsos ott a talaj, így a tenyeremből és a térdemből csipesszel kellett kiszedegetni őket

– mondta.

Borítókép: Kőnig Anna is súlyos sérülést szenvedett

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!