Ország-világ

2021.01.24. 17:02

Fél óra különbséggel haltak meg a szerelmesek, 66 évet éltek együtt

Egész életüket együtt élték le, és együtt is távoztak a világból.

Szomorú és megható pillanatokat élt át annak az idős házaspárnak a családja, akik szinte kéz a kézben távoztak a másvilágra: mindössze 30 perc telt el kettejük halála közt. Szeretteik úgy érzik, noha halálukkal meg kell birkózniuk, legalább együtt hagyhatták el világunkat.

Maureen Hollis és Kevin Gallagher 66 évet töltött el boldog házasságban.

Az új-zélandi asszony október 12-én hajnal hat körül hunyta le örökre a szemét – alig fél órával később pedig férje is követte. Mindketten husszú ideje súlyos betegek voltak, a férfi a tüdejével, az asszony pedig magas vérnyomással és demencia miatt. A halálukat megelőző órákban már egyikőjük sem volt eszméleténél – valahogy mégis tudták, mikor jött el az idő – írja a Borsonline.hu a Daily Mail Australia cikke alapján.

Maureen és Kevin mindössze 22 volt, amikor 1954-ben összeházasodtak. Az asszony akkor azt mondta:

Ahová te mész, oda megyek én is.

Ez egy csodálatos történet. Természetesen még dolgozzuk fel a gyászt, de mindketten békére leltek együtt, ami sokat segített nekünk átvészelni az azóta eltelt időszakot. Keserédes helyzet, miután egy teljes évig láttuk őket szenvedni – nyilatkozta a Daily Mail Australiának a pár legfiatalabb gyermeke, Craig Gallagher.

Az idős párnak nyolc gyermeke született. Halálukkor 21 unoka, 31 dédunoka és 3 ükunoka búcsúzott tőlük.

Borítókép: Illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!