Fotó: BM OKF / Bors

Babát vár a Kismenők tragikusan elhunyt sztárjának barátnője

A Kismenők 17 éves sztárja, Ó. Attila november 1-jén hajnalban csapódott oszlopnak a Károly körúton és az ifjú énekes a helyszínen meghalt, 14 éves barátját életveszélyes állapotban vitték kórházba. Attila gyakran vitte barátnőjét kocsival haza, a nővére kislányát pedig az iskolába és barátai pontosan tudták, hogy nincs jogosítványa, mégis mindig őt küldték el kocsival, hogy intézzen el ezt-azt.

A Blikknek most megszólalt a tragikusan elhunyt fiú barátnője is, akit azóta is bánt, hogy legnagyobb örömüket nem tudta időben elmondani szerelmének. A cikket a Bors szemlézte.

Vasárnap hajnalban nem tudtam aludni, ezért reggelig nézegettem a közös emlékeinket. Aztán délután a nővérem telefonált, hogy a szerelmemet autóbaleset érte. Meghalt – mondta összetörve a neve elhallgatását kérő, 17 éves lány a lapnak.

Nem is fogtam fel, hogy mit mond, képtelen vagyok elfogadni a szerelmem halálát, hogy soha nem mondhatom el neki, a közös kisfiunkat hordom a szívem alatt – tette hozzá.

Talán, ha fiú tudta volna, hogy szerelme gyermeket vár, jobban vigyáz magára.

A fiatal lány azóta az emlékeinek él. Mindennap felidézi azt a tavaly januári napot, amikor a nővére a lakásán bemutatta neki a Kismenők sztárját.

Fotó: tv2

Részemről ez szerelem volt első látásra, bár eleinte nem mertem kimutatni az érzéseimet. Aztán azt is észre kellett vennem, hogy túl sokan nyüzsögtek körülötte, éltek-haltak érte a lányok, sokan szerelmesek voltak belé. Emiatt gyakran veszekedtünk is. Néha szóba került a közös jövő, boldog voltam, amikor visszahallottam, hogy engem akar majd feleségül venni. Néha álmodom Attilával és akkor mondom el neki, hogy kisbabát várok tőle. Ő olyankor sírva hallgatja a szavaimat. Aztán hirtelen felébredek. Bár ma voltam nőgyógyásznál és mindent rendben talált, fogalmam sincs a folytatásról, azt se tudom, mi lesz a kisbaba sorsa – mesélte a gyászoló lány.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
COVID 2/17.
Az Operatív Törzs ülésén kezdte a napot a miniszterelnök
JEGYZET / 16 perce
Ajándék Mikulásra
A sznúker iránti mintegy húsz éve tartó szerelmem során olyan gigászokat láttam a zöld posztón játszani, mint a hétszeres világbajnok Steve Davis.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk ZSUPÁN IMRÉNÉ 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 1-én a 11.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 12 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett édesanyánk temetésén részt vettek vagy más módon fejezték ki együttérzésüket. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KECE ZOLTÁN sellyei lakos, 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 1-én 14.30 órakor lesz a sellyei református temetőben. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik TÓTH SÁNDOR temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy POHL JÓZSEFNÉ Bayer Erzsébet 93 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 28-án, szombaton, 11 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utólsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy CZENGRUBER JÓZSEF TAMÁS Cenu tragikus hirtelenséggel, 32 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. november 30-án 14 órakor lesz a szigetvári Turbéki temetőben. Gyászoló szerettei
„Az idő múlik a fájdalom marad, de szívünk mélyén mindig velünk maradsz." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk TRUBICS JÁNOS halálának 5. évfordulóján. Felesége, fiai és családjaik
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, dédink SZTANKÓ JÁNOS 88 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2020. december 3-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk SOKÁCZ MÁRKNÉ Imrő Erzsébet pécsi lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 1-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk GALLAI JÓZSEF VILMOS 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 1-én a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ANTAL FERENC volt Bőrgyári dolgozó 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 30-án 10.30 órakor lesz a pécsi Mementó Temetkezés ravatalozójában, Pécs Nagyárpádi u.15/C. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk FODOR GYULA asztalos szentlőrinci lakos, 77 éves korában 2020. november 20-án elhunyt. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. CZITA KATALIN orvos 2020. november 4-én 92 éves korában elhunyt. Búcsúztatása a mohácsi római katolikus temetőben lesz, a járványügyi helyzet miatt szűk körben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY IMRE volt E.ON dolgozó hoboli, volt vásárosbéci lakos 65 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése november 26-án 11 órakor lesz a szigetvári Kanizsai temetőben. Gyászoló szerettei
Mérhetetlen fájdalommal, de a jó Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy CSORBA LAJOS sellyei lakos 74 éves korában elhunyt. Végső útjára 2020. november 28-án, szombaton 14 órakor kísérjük a sellyei temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk MÉRAI JÓZSEFNÉ Nigrinyi Zsuzsanna 71 éves korában, váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2020. november 27-én a 10 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei