Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Iszonyatosan fáj a mocsári szúnyog csípése: idegen fehérjét juttat belénk

Jól nézze meg ezt a mocsári szúnyogot, mert ez riogat a nyáron!

A szokásosnál kissé később kezdődik a szúnyoginvázió, cserébe nemcsak az itthon őshonos 50 fajta csípőszúnyog, de ázsiai, koreai, és japán fajok is támadnak bennünket. Minden fajta közül az ember számára a mocsári a legkellemetlenebb, minden napszakban támad, és irtó fájdalmas a csípése.

A Katasztrófavédelem minden évben nagy erőkkel lép fel a szúnyogok ellen. Nem egyszerű azonban a vérszívók kiirtása, az inváziókat ugyanis lehetetlen jó előre megjósolni, ahogy sokszor azt is, hol alakulnak ki méretesebb szúnyog-telepek. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság figyelmeztetést adott ki, mert az elmúlt időszakban sok helyen, főként a folyóparti településeken jelentek meg tömegesen a csípőszúnyogok. A legnagyobb mennyiségben mocsári vérszívók a tettesek, amik ott vannak a Balatonnál is, miattuk a héten indult biológiai irtás, jövő héten pedig 12 ezer hektáron kezdenek földi kémiai beavatkozást az üdülőrégióban.

Könnyen begyullad a szúrás helye

A mocsári szúnyogok kis túlzással a jég hátán is megélnek. A hosszú fejlődési idő miatt az állóvizeket kedvelik, leginkább a Balatonon terjedt el. A lárvának és a bábnak is külön légzőcsöve van, amit a vízinövények szárába fúrnak. Így biztosítják saját maguk számára a folyamatos lélegzést.

Dosszié

– A mocsári szúnyogot a nyugat-nílusi láz terjesztésével hozták kapcsolatba, nálunk inkább azért kínzó a jelenléte, mert nagyon agresszíven csíp – fejtette ki a Borsnak a Szunyogmonitor.hu munkatársa.

Árnyékban és naplemente idején a legzavaróbbak. Csípéskor idegen fehérjét juttatnak belénk. Ez könnyen begyulladhat, érdemes figyelni a csípés helyét.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
az igazság
Kitálalt a szakértő: így hat a férfiasságra a koronavírus
bundesliga / 22 perce
A kölni öltöző a Stöger alatti időket idézi
A Köln kapusa szerint a Fradi jelenlegi trénerénél volt utoljára ilyen jó a hangulat.
Gyász
Mély fádalommal tudatjuk, hogy SZIGETI JÓZSEF 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 27-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZILÁGYI PÉTER tv és rádió szerelő mester 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 27-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk hogy MOLNÁR IMRÉNÉ Kispéter Zsuzsanna hosszas betegség után 2021. szeptember 6-án, 60 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2021. szeptember 27-én 13.30 órakor kísérjük a pécsi köztemető nagyterméből. A gyászoló család
"Az élet csendben megy tovább, de a bánat, fájdalom elkísér egy életen át." Szomorú szívvel emlékezünk PÁL JÓZSEF halálának 9. évfordulóján. Édesanyád, szeretteid
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk MÜLLER LÁSZLÓ VILMOS szíve 66 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. szeptember 27-én 14 órakor kísérjük a pogányi temetőben. A gyászoló család
Tudatjuk mindazokkal akik ismerték, hogy DR. NÉMETH ÁRPÁD orvos alezredes és párja: KOVÁCS JULIÁNNA hamvasztás utáni temetésére, végakaratuknak megfelelően, közös sírboltban, 2021. szeptember 28-án 12 órakor kerül sor a pécsi köztemetőben, katonai tiszteletadás mellett. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KERNER SÁNDOR volt vajszlói lakos 88 éves korában elhunyt. A gyászoló család
"Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztelték, ismerték, hogy LENNER ANDRÁS 61 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2021. szeptember 21-én 13.30 órakor a pécsi köztemető dísztermében veszünk tőle. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PFISZTNER ANDRÁS komlói lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 20-án 12 órakor lesz a komlói temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ Minár Magdolna 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 15 órakor lesz a Nagybicsérdi Temetőben. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet A csend ölel át és a szeretet.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS TIBOR JÁNOS villanymotor tekercselő márfai lakos, 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 11 órakor a márfai temetőben lesz. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk BAYER ANTALNÉ Hering Anna súlyos betegségben életének 86. évében csendesen elhunyt. Utolsó útjára szempteber 17-én, pénteken a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után kísérjük a pécsváradi temető kápolnájából. Temetése 13 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik temetésén részt vesznek és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy CSORDÁS ISTVÁNNÉ Vanczák Julianna 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 17-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy KOTAY ISTVÁN volt kesztyű szabász 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 17-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk NAGY ZOLTÁNNÉ Ilike halálának első évfordulóján. Szerető férjed és családod