Hallgassa élőben!
Fotó: Instagram

Norbi negyedszer is elveszi Rékát feleségül

A sztrókon átesett fitneszguru és kedvese, Rubint Réka jövőre ünneplik a huszadik házassági évfordulójukat. A jeles alkalmat szeretné Norbi felejthetetlenné tenni, újra feleségül kívánja venni gyermekei édesanyját.

Schobert Norbi nehéz napokon van túl, alig két héttel ezelőtt, augusztus 26-án kapott sztrókot a reggeli futása után. A szerencsének és a szemben lakó szomszédjának köszönhetően – aki riasztotta Rékát – nagyon gyorsan jutott megfelelő orvosi kezeléshez, így a kezdeti féloldalas, illetve a beszédközponti bénulásából napok alatt felépült. Jelenleg tünetmentes.

A pihenés azonban még mindig nem tartozik az erősségei közé, bár teljes életmódváltást tervez, kevesebbet sportol és igyekszik kevesebbet idegeskedni is, a Bors tegnap telefonon, egy televíziós műsor felvételén érte utol. Forgatott épp. Norbit arról faggatták, hogy mit tervez jövőre, amikor Rékával a húszéves házassági évfordulójuk lesz.

Dosszié

A fitneszguru ezt válaszolta:

– Sokan mondták a házasságunk elején, hogy csak egy marketingfogás, hogy együtt vagyunk… Azt hiszem, az idő minket igazol – mondta Schobert Norbi, majd így folytatta: – Nagy idő.

Jövőre lesz a húszéves porcelánlakodalmunk. Elveszem megint Rékát. Ahogy eddig is volt, minden ötödik évben elveszem feleségül. Hogy pontosan milyen ceremónia lesz, arról még nem tudok mondani semmit.

– magyarázta a fitneszguru.

– Csak azt tudom, hogy meghitt eseményt szeretnék. Szűk körűt, olyan ötven-hatvan főset.

A számokat hallva megkérdezték tőle, hogy nála tényleg ez a szűk kör, nevetve válaszolt:

– Igen, mi ennyien vagyunk a család és a barátok. Azt sem találtam még ki, hogy itthon tartjuk vagy külföldön, ebben a percben csak abban vagyok biztos, hogy szeretném, hogy újra megerősítsük a házassági fogadalmunkat. Negyedszer. Ez Rékának és nekem is fontos dolog az életünkben

– tette hozzá.

 

Hozzászólások

Hirdetés
Arany János karakterei szeptember 19-én megelevenednek a Duna Televízión
Aggasztó hír
Pelé visszakerült az intenzív osztályra
illegális bevándorlás / 48 perce
Hiába utasítják ki a migránsokat Olaszországból, maradnak
„A valódi integráció nélküli befogadás teljes politikai kudarc” – jelentette ki egy olasz képviselő a legutóbbi késes támadás után.
Gyász
"Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztelték, ismerték, hogy LENNER ANDRÁS 61 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2021. szeptember 21-én 13.30 órakor a pécsi köztemető dísztermében veszünk tőle. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PFISZTNER ANDRÁS komlói lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 20-án 12 órakor lesz a komlói temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ Minár Magdolna 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 15 órakor lesz a Nagybicsérdi Temetőben. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet A csend ölel át és a szeretet.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS TIBOR JÁNOS villanymotor tekercselő márfai lakos, 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 11 órakor a márfai temetőben lesz. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk BAYER ANTALNÉ Hering Anna súlyos betegségben életének 86. évében csendesen elhunyt. Utolsó útjára szempteber 17-én, pénteken a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után kísérjük a pécsváradi temető kápolnájából. Temetése 13 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik temetésén részt vesznek és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy CSORDÁS ISTVÁNNÉ Vanczák Julianna 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 17-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy KOTAY ISTVÁN volt kesztyű szabász 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 17-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk NAGY ZOLTÁNNÉ Ilike halálának első évfordulóján. Szerető férjed és családod
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARJASI JÁNOSNÉ Antal Julianna 99 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 17-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PUMMER PÁLNÉ Nikli Emma Etelka 76 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 16-án 10.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapám, dédnagypapám BLÉSZER JENŐ 93 éves korában, rövid betegség után elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
"Számunkra Te sosem leszel halott, élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARAGÓ IMRÉNÉ Sztabina Katalin szeptember 4-én 77 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése szeptember 15-én, szerdán 14 órakor a kozármislenyi temetőben lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését, valamint csak egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy KAPOSI SÁNDOR felszolgáló az égi kávéházban folytatja szeretett munkáját. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 16-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokában. Gyászolják: felesége és gyermekei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAULER FERENCNÉ 95 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 16-án 14 órakor lesz a Bükkösd-megyefai temetőben. A gyászoló család
"Úgy ment el, ahogy élt, csendesen és szerényen, drága lelke nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérem KONTÁR LÓRÁNT a hőerőmű nyugdíjasa szederkényi lakos (Felsőszeli születésű) 80 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2021. szeptember 13-án 14 órakor lesz a szederkényi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család